(blue sunday)

Nem vagyok annyira jól mostanában, és ennek az egyik idegesítő része (a fokozódó embergyűlölet mellett persze) az, hogy kimerítőek az éjszakáim, küzdelmes elalvás, reggelre befeszült állkapocs, rendszertelen felriadások és lassan párolgó nyomasztó álmok. A váratlan ébredéseknek viszont van néha pozitívuma is, például amikor vasárnap nagyon korán kiestem az ágyból, a hajnal és a reggel közötti kurta zónában sikerült elcsípnem azt a pár októberi percet, amikor döbbenetesen kihalt minden utca, sehol egy autó vagy gyalogos, még nincsen rendes fény, de már nincsen sötét sem, és teljesen valószínűtlen, mélykék derengésben úszik a lakótelepen gomolygó gyér köd. Mintha pár pillanatig nyitva maradt maradt volna egy titkos ablak a világ egyik párhuzamos vetületére, Budapest hideg árnyékára, ahol csak a kísértetek és az elfeledett álmok élnek. Szép volt és nagyon megnyugtató.