2012. február 22., szerda

(a sniff down memory lane)


Egy figyelmetlenebb bevásárlás után most már azt is tudom, hogy a feketeribizlis tea illata nagyjából tizenöt év elteltével is kristálytisztán képes felidézni azt a tavaszi szünetet, amikor napokon át nem is ittunk mást; egy pillanatra mintha megint ott lettem volna a barátaimmal abban a hétvégi házban (a kornak és a zenei stílusunknak megfelelően kockás ingekben és növésnek indult hajjal, természetesen).

A télutó fanyar szaga, a napsütés, a Balaton a lejtős utca aljában, a szétdobált kockák, karakterlapok, szabálykönyvek, pirosmultis dobozok a házban, a hajnalba nyúló játékalkalmak.

A szóban forgó pár nap után másfél évtizeden át hozzá sem nyúltam a feketeribizlis teához, és most is csak véletlenül került a kezembe. De ezek szerint nem is használódott el az illatmemóriában tárolt minta.

2012. február 21., kedd

(valley of the blogz: kiadatlan felvételek és b-oldalak 1.)


Nagyon barázdált arcukból ítélve idősnek tűntek, a lépteik alapján viszont egyáltalán nem; tájszólásuk szerint vidékről érkeztek, a ruháikat elnézve annak is valamelyik eldugottabb sarkából, egy kalapos férfi meg egy rekedt hangú asszony, vasárnap este a Deák téri metró mélyén. Csak akkor vettem észre őket, amikor a férfi a legnagyobb lelki nyugalommal nyomta el félig elszívott, sodort cigarettáját a beérkező kocsi ajtaján, és láthatóan eszébe sem jutott, hogy a záródó ajtón megakadó biztonsági őr éppen ezért neki címezte a trágárságokat.

Na, valahogy így képzelem el azt az urban fantasy szituációt, amikor a testet öltött népmesei hősök kimozdulnak az erdőből, és elutaznak megmenteni valakit a számukra ismeretlen nagyvárosba.

(eredetileg 2012. január)

2012. február 18., szombat

(is this thing on?)


A gyógyszertárban különösen kegyetlen arcú nyugdíjasok állnak előttem és pengevékonyra szűkült szájjal méregetik egymást, vajon ki fog először az ablakhoz lépni, de most éppen ez a klasszikus Eastern European Standoff sem bírja elrontani a kedvemet, mert azt figyelem, hogyan bontják odakint a telet, csak úgy fröcsög az olvadt hólé, amint a fénysugarak könyörtelenül marják a megroskadt jeget. Hangot is képzelek mellé, évszaknyi méretű fúrók átható visítását.

Itt pedig próbaüzem következik, meglátjuk, meddig és hogyan és milyen gyakran.