2015. október 8., csütörtök

(bánatügyi folyamodvány)


Kedves október, minden túlzástól mentesen ki merem jelenteni, hogy te vagy az egyik kedvenc hónapom, és csak a méltóságom ment meg attól, hogy belinkeljem ennek a blognak az összes vonatkozó írását bizonyítékként. Viszont idén mintha érthetetlen okokból valami félrecsúszott volna közöttünk, mert már az első hétben kizárólag mélységesen csüggesztő dolgok történtek gyors egymásutánban, és minden napot átitatott a szomorúság, a rosszkedv meg a szorongás. Ha nem vigyázunk, a végén 2011 októbere lesz az egészből, ami életem egyik legocsmányabb periódusa, ha más okokból is, és ezt nyilván egyikünk sem szeretné, igaz? Még van három hetünk közösen, én pedig tényleg hiszek abban, hogy félreértés történt, az iktatóban véletlenül összecserélték a mostani októbert egy régi februárral, köszönettel,

noiz


Nincsenek megjegyzések: