2007. november 13., kedd

(az igazmondás hátrányairól)

Miért nem bírom rezzenéstelen arccal azt hazudni a háziorvosnak, hogy semmi baja a szememnek? Így ahelyett, hogy bemondásra elhitte volna és 1,2 mp alatt kiállította volna az alkalmasságimat, mehetek a szemészetre, aztán vissza a rendelőbe és kénytelen leszek szemüveget viselni egész életemben a (remélhetőleg a következő fél évben esedékes) jogosítványom mellé, pedig tényleg semmi szükségem rá, ezért én ugyan nem vagyok hajlandó szemüvegben vezetni, nem én, de az egész majd kirobban egy igazoltatásnál, üvöltözni kezdünk, a helyzet dulakodásba csap át, elmenekülök , köröznek, letartóztatnak, a cellatársamat megszöktetik az ukrán barátai és úgy tűnik, mintha én is benne lettem volna, velük kell mennem, vonaton és koszos tartályhajón csempésznek ki a londoni alvilágba, ahol új ember leszek, rettenetes szenvedéseket állok ki, amíg kivívom a tiszteletüket és megtanulok két pisztollyal harcolni, és amikor majd tizenötév múlva kieégett, magányos (és kidolgozott izomzatú) fejvadászként állok a szakadó esőben egy budapesti bérház tetején, akkor arra gondolok majd, hogy bezzeg ha hazudtam volna a háziorvosnak, most nekem is lenne átlagos életem.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

le vagyok nyugozve :)

razor írta...

igen, neha nekem is elszall az agyam, es ilyenkor csak butan neznek a korulottem levo emberek, amig eloadom a dolgot :)

Névtelen írta...

Na, látod, erről van szó, brain, csak pár százezer karakterrel hosszabban kifejtve. :)
O.

gnomebone írta...

vooo!
folytatod? :P

Névtelen írta...

A tényekért részvétem. Amilie csodálatos élete meg jó film. :)

brainoiz írta...

Hát, öö, köszönöm :)

Persze még nincsen lefutva a dolog, csak közben beindult a mozi a fejemben.

Egyébként a folytatások sohasem sikerülnek igazán jól, Amelie meg eszembe jutott, igaz, utólag, de úgy gondoltam, nem baj az...

rosseb írta...

hihihi

Jud írta...

ja, és ráadásul, ha szemüveges vagy, két, azaz 2 débé szemüveget kell magadnál tartanod, mert ha csak egy van, akkor is megbüntet a rendőr :D:D

tapsi írta...

nekünk azt mondták, h. elég, ha van egy szemüveg a kocsidban, és azt mondod, hogy kontaktlencsét viselsz, mert nem szedethetik ki veled, viszont ott a pótszemüveg, ugye :)