Az a szombat, ami úgy kezdődik, hogy a pénteki céges mulatság után éjfélkor a Duna-parton indul a második, italozós forduló, ahonnan hajnali fél négykor érek haza, hogy némi alvás után egy szigetkörrel regenerálódjak, annyira még nem szokatlan. Ha mindez éppen a könyvhétre esik, amikor jön egész délutánt betöltő Szokásos Szombati Szocializálódás is, ahol rengeteg ismerőssel állok le beszélgetni pár óra alatt, majd ez folytatódik egy kisebb sörözéssel... az egy egészen sűrű, tartalmas szombat.
Ezt most még sikerült fokozni azzal, hogy estefelé kimentem a város szélére és csatlakoztam herbiezoid kollégához, aki éjszaka leszálló repülőgépeket ment fotózni. Gondoltam, ez olyasmi, hogy majd beszélgetünk és megváltjuk a világot, miközben landol pár repülő a háttérben. A beszélgetés-világmegváltás meg is történt, viszont arra nem számítottam, mennyire filmszerűen grandiózus élmény, főleg akkor, ha megvan a Heat (Szemtől szemben) című film reptéri jelenete, de ugyanolyan könnyedén érezhettem magamat a Harmadik típusú találkozásokban vagy az X-akták bármelyik földönkívülis epizódjában: a leszállópálya végében, a senkiföldjén állunk a csillagos ég alatt, mögöttünk teljes sötétség, előttünk, a kerítésen túl színes fények, és ekkor felbukkan egy világító pont az égen, hamarosan éles, fehér ragyogás támad és hosszúra nyúlik az árnyékunk a földön, hatalmas dübörgéssel, nagyon alacsonyan elhúz egy hatalmas gép a fejünk felett és leszáll a kerítésen túl. Aztán kurta szélroham, csend meg tücsökciripelés, a látóhatár peremén óriási, narancssárga pöffeteg dagadozik a fák között, amit először kupolának néztünk, olyan szürreálisnak tűnt, amíg ki nem derült, hogy az a Hold.
Még megvártuk az utolsó gépeket is éjfél után, és csak azért nem maradtunk a kifutópálya teljes elsötétítéséig, mert akkor alig álltam a lábamon, de így is teljes lett ez a szombati nap.
(Az illusztráció herbiezoid fotója.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése