(„a land of both shadow and substance”)

Az ünnepek közé eső hét a lélek alkonyzónája, ahol különös módon torzul az idő, egyszerre végtelenül hosszú, mégis túl hamar véget ér. Amikor egyszerre működik és mégsem működik a cég, a város, az ország, furcsán szürkék és nyúlósak a fények, sőt még a sorozatok is szünetelnek (a háttérben ezen a ponton elviselhetetlenné hangosodik a Twilight Zone félelmetes főcímzenéje).

Mindenki a maga módján dolgozza fel ezt az időszakot, én egyrészt látványosan szenvedek, miért nem haladok semmivel, amit beterveztem*, néha kocsmába megyek a barátaimmal, illetve fogadalmam ellenére vettem vagy kétezer oldalnyi történetet, három regény formájában. (Esküszöm, nem tehetek róla, csak mentem a hirtelen felindulásból megrendelt két könyvért, és megláttam egy trilógia befejező kötetét, amit amúgy is mióta meg akartam szerezni, bármikor abba tudom hagyni!!!) Ráadásul kaptam ajándékba a csajomtól egy remek Skócia útikönyvet is, mert tudja, milyen régóta szeretnék visszamenni egy kicsit (lehetőleg nyáron, mert igazából arra a ritka Skóciára vágyom, amit pár éve tavasszal láttam, enyhe felhőzettel és élénk színekkel), tehát van mit olvasni.

* végül is még van egy napom befejezni azt a sok mindent, amivel majd januárban nem fogok tudni foglalkozni, ugyanis rengeteget kell fordítanom, mert egyesek ugye nem bírják beosztani az idejüket