2008. augusztus 2., szombat

(„csak a büfékocsiban állnak [részegen], ketten, amelyik rosszul van az vagyok én”)

kora délelőtt

A hátamban fáj az izom, a fejemben fáj az ingerültség. Az éjszaka egy részében a kényelmetlen ágyon fetrengtem és rettenetes sorsokat találtam ki egy közeli szórakozóhely számára. De hiába a gondolatok pusztító ereje meg a csukott ablak, továbbra is beszűrődtek a világegyetem legigénytelenebb zenéi, a voláré meg a lambada.

De most legalább tudok válaszolni arra a kérdésre, amire pozitívabb pillanataimban – például tegnap este – nem.

Ha tényleg el akarsz menni innen egy időre… mikor, ha nem most?

Mert ilyenkor arra gondolok, hogy itt csak hetente pár napot kóválygok végig azzal a mentális kialvatlansággal, aminek a fizikaival ellentétben semmi köze az ágyrugókhoz vagy a zajhoz, és nem kúrálja sem a négy, sem az öt kávé. Mert ilyenkor nincsenek illúzióim, milyen gyakran történne ugyanez több ezer kilométerre innen, egyedül, egy idegen városban.

késő délután

És ha estére ott is elmúlna?

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Lehet utálni, de én ma jöttem rá, (08-05-08) hogy ez egy Kispál szöveg. Nézettek le, az sem érdekel. Üdv mindenkinek. Brada, csak így tovább...

Névtelen írta...

Sokszor azt hittétek, hogy nem számít már...

brainoiz írta...

eshustar: ha ez vigasztal, nekem is viszonylag új felfedezés ez a szám, mert évekig nem hallgattam Kispált, ezt a dalt sem ismertem, de a tavalyi 20 éves jubileumi koncertlemez az nagyon üt, és ez is rajta van és rájöttem, hogy tetszik a szövege.

http://www.youtube.com/watch?v=xxVqDZcLSyY

névtelen: ???

Névtelen írta...

Három eset lehetséges:

1. Javul a dolog - hasznos volt a környezetváltozás.

2. Nem változik semmi - más okból hasznos a környezetváltozás.

3. Romlik a dolog - amint hazajössz, javul a dolog.

:ordogugyvedje: