2008. április 15., kedd

(weak and powerless)

Miért nem bírom magamat rászánni, adódik a kérdés mostanában, miért nem fogom végre azt a bizonyos batyut és indulok el a nagyvilágba?

Elfeslett mostanában nagyon sok biztosítókötél; ami nem szakadt, azt szakítottam én.

Mellőlem most röppennek el sokan, vándormadarakként húznak a messzeségbe; vágyakozva nézek utánuk, hátha jelet hagynak az égen, amiből értenem kellene.

Lehetőség is lenne, egy olyan városban, ahova szívesen mennék, olyan munkára, amit már csináltam, lennének ott barátok meg napfény, de...

De valami nem stimmel. Nem bírom elvágni a maradék szálakat.

Persze ez nem azt jelenti, hogy éppen jól érezném magamat itt. Még azt sem, hogy bármilyen értelmes jövőképem vagy tervem lenne. Csak elindulni, azt nem tudok.

5 megjegyzés:

Herbie írta...

http://youtube.com/watch?v=C-c8_OFwZoY&feature=related

Névtelen írta...

"Partir, c'est mourir un peu."

Jól jönnek még azok az el nem szakított szálak - ha majd visszajössz. ;)

Névtelen írta...

Ugrás a semmibe. Ezt néha meg kell tennünk, hogy visszataláljunk az életünkhöz. Nekem ma ezért van új állásom.
A meghagyott szálak pedig arra jók, hogy ha öt év múlva egy fáradt februári reggelen felszállsz egy budapesti buszra valaki félálomban is megismer és rádköszön. :)
nelis.

rosseb írta...

bár jelen helyzetben kicsit sportszerűtlen, de csak azt tudom mondani, ami engem is hajt:
most még megtehetem.

Névtelen írta...

Mielőtt sokat töprengenél rajta, pakolj össze gyorsan, és menj!