2008. március 28., péntek

("sohasem felejtem el az elsőt"-post)

Fura dolog ez. Kicsit ködösen, de emlékszem, milyen érzés volt meglátni az első nyomtatásban megjelent cikkemet. Ennél még jobb volt szembesülni az első novellámmal papíron, meg forgatni az első lefordított könyvet, és mindent vitt az, amikor belelapozhattam a két regényembe; most már azt is felírhatom, milyen érzés kibontani az első számítógépes játékot, amit részben terveztem is, meg száz százalékban én írtam, angolul.

Ma megjelent az egyik játékunk, az első keresztes hadjáratot feldolgozó real time strategy, a Crusaders: Thy Kingdom Come. Itt hever az asztalomon, egy év munka után, most már elhiszem. A spanyol kiadónknak hála sajnos minimális (és csak Spanyolországban érezhető) reklámmal, tehát eléggé csendben, ezért akit esetleg érdekel, inkább nézzen rá a honlapunkra.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratula, teccik, amennyit láttam belőle, és akkor most ez azt jelenti, hogy végre-valahára hozzáláthatsz a verbális kreativitásnak? O.

Névtelen írta...

köszönöm(jük). ami a kérdést illeti, ez csak egy megjelent játék a készülőkből (nem is a legnagyobb), szóval lazsálás nem lesz :) de megoldom majd valahogy.

Névtelen írta...

Gratula innen is. :)

Névtelen írta...

szivbol gratulalok. a kepek, videok alapjan gyonyoru, gyors, szoval le a kalappal! meltatlan, hogy ilyen csendben, halkan...

Névtelen írta...

gratulalok!!!

Névtelen írta...

Granuláció! Öcsém imádja az ilyesmit, szal elképzelhető, hogy majd... csak előbb gépigény-felmérés... :)

Cica írta...

Szeretném a homokórát megállítani, valamint mind emberileg, mind szakmailag gratulálni. Múltkor is olyat gratuláltunk, hogy ki kellett hívni a tűzoltókat.

Névtelen írta...

mindenkinek köszönöm a kollektíva nevében... a dolog egyetlen szépséghibája, hogy kicsit elhamarkodottan örültem, mert azt még nem tudjuk, boltba mikor kerül a termék. de majd jelzem.