(a noiz-féle nem túl update módszer)

Túl sok junkfood, túl sok leves porból, túl sok cigaretta (az alkoholbevitel rendszeres, de visszafogott). Az egész január, ami egy furcsa álom. A szokásosnál is durvább görcsök az írással, egy autós oktató, akinek kezdenek előjönni az idegesítő oldalai, egy spanyol cég, ami a játékunkat adná ki hamarosan, ha addig nem viszi el őket az akut dilettantizmus, két félig lefordított regény kilenc hónap alatt, mint a tavalyi év szakmai mérlege, október óta késő kifizetések, kiégett villanykörték a lakásban.

Jó lenne február elejéig megírni azt a novellát (bármilyen novellát), amivel hónapok óta szenvedek, különben ezt a kreatív részleget is szanálni kell. Jó lenne végre befejezni legalább egy fordítást. Jó lenne pénzt kapni a munkámért. Tevezni a jövőt, kevesebbet dohányozni. Jó lenne megint olyan országba menni, ahol izgalmas ételeket csinálnak porból és fémdobozban árulják a levest. Jó lenne szuperképességgel bírni*, részemről kékes elektromosságot akarok sisteregetni magam körül meg másokra, mert ez az igazi póz, meg nem lenne gond az áramszünet idején, harmadrészt sokkal izgalmasabbá válna azoknak a tahóknak az élete, akikkel mostanában össze tudok futni a tömegközlekedési eszközökön (a hatos villamoson, illetve előtte az éjszakain dohányzó mélybuta plázalányok, plázafiúk például már átgondolták volna az életüket).

*(ezt élőszóban lucia tavaly őszi partiján fejtettem ki, utólag belegondolva kissé ijesztő átéléssel)