Volt olyan is egy időben, hogy fordítottam számítógépes játékokat, aztán lokalizáltam / teszteltem Madridban meg Kölnben, vagyis, mint erre másoknak hála utólag rájöttem, valójában csak játszogattam, külföldön és még pénz is kaptam érte. Közben kicsit rátaláltam erre a fura szakmára, ahol a betűk megbújnak a pixelek szöveteiben, mint a nyirok, és rituálék vannak, fura célprogramok, rejtélyes azonosítók a mondatok elején, sajátos stílusú levelezések és exceltáblákba rendezett kérdésváltások a kiadókkal.
Aztán eltelt pár év és most én írom ezeket a szövegeket angolul. Nekem küldik a spanyol, német, olasz fordítók az exceltábláikat, nem tudják, de engem szidnak, sőt engem fognak anyázni a tesztelők is, amikor nem fér ki és túl hosszú és egyáltalán. De én vagyok az, aki most átsétál a másik szobába és a monitoron megnézi, milyen lett a szöveg spanyolul és németül és olaszul, közben kicsit elérzékenyül és valójában csak a látszat kedvéért nevet azon a többiekkel, hogy van benne olyan, hogy Bögenshutzen.
Nagyon kellett már ilyen élmény is ebbe a ködös, csúszós, hideg undormányba, ami az utcán van meg úgy mindenhol. Most kevésbé akarok idegen emberekre ordítani a metrón, és egy kicsit nem foglalkozom azzal, hogy hamarosan ki kell találnom, mi legyen ezzel a sok egymásra halmozott állással, még mielőtt csörömpölve összedőlnek, egyenesen a nyakamba.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése