Nem nagyon írtam semmit az utóbbi néhány napban, mert nem nagyon akadt miről. A holnap reggellel belépek a szürkületi zónába – eredetileg ma töltöttem volna itt az utolsó munkanapomat, innentől kezdve jövő szombatig mintha egy Igazi Őrült Tudós Szabadalmaztatott Időnyújtó Masinájába kerültem volna –, és pontosan olyan céltalannak tűnik az egész, mint amitől féltem. A munka, ami jellegénél fogva egy hónap után amúgy is veszített bájából, többé-kevésbé elvégezve (csak azért többé-kevésbé, hogy maradjon még valami erre a másfél hétre), és most várok másokra. Valahogy nehezebben mennek a mindennapos szocializálódások, az iroda létszáma egyébként is megduplázódott a külföldről/szabadságról visszatérőkkel, és persze fizetnek érte, de nagyrészt tétlenül (vagy bizonyos köröket újra meg újra lefutva) képernyőt bámulni nyolc órában pedig komolyabban leszívja az energiámat, mint hittem volna. Nem olyan vészes, de azt hittem, jobban kitart a lendület.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Ne csüggedj, mi veled vagyunk. Majd levelet is írok meg minden.
( nehogy elhidd, hazudik !!! )
Megjegyzés küldése