2017. szeptember 3., vasárnap

(reanimator)


Órára pontosan meg tudom mondani, hol tartózkodtam idén, amikor megérkezett az ősz (és tanúim vannak rá, felügyelő úr), szeptember első szombatja volt, másodika, délután fél öt körül, a fehérvárcsurgói kastélyparkban sétáltam, és éppen elértünk a gondozott terület széléhez, az erdőhöz, ahol a fák közötti hézagokat úgy töltötte ki a sötétség, mint valami tapintható, puha szigetelőanyag, amikor egyszer csak eleredtek a tétova, súlyos esőcseppek és véget ért a nyár. Mire egy órával később visszaültünk az autóba, minden megváltozott, az illatok, a színek, a fények, a víz lemosta a világról a ragacsos augusztust, előbukkantak a rozsdaszínek és mindent betöltött a kémények füstszaga, ami maga a vidéki ősz esszenciája. Ilyenkor feltámad bennem a késztetés, hogy ismét visszatérjek a nyáron elhanyagolt dolgokhoz, mondjuk a forró italokhoz, a skót whiskyhez és a blogposztok írásához, szóval lassan összeszedem,  mi történt a nyáron, a balatonfelvidéki távolról indítást, a norvég fjordtúrát és a kölni gamescomot is beleértve.