Egy figyelmetlenebb bevásárlás után most már azt is tudom, hogy a feketeribizlis tea illata nagyjából tizenöt év elteltével is kristálytisztán képes felidézni azt a tavaszi szünetet, amikor napokon át nem is ittunk mást; egy pillanatra mintha megint ott lettem volna a barátaimmal abban a hétvégi házban (a kornak és a zenei stílusunknak megfelelően kockás ingekben és növésnek indult hajjal, természetesen).
A télutó fanyar szaga, a napsütés, a Balaton a lejtős utca aljában, a szétdobált kockák, karakterlapok, szabálykönyvek, pirosmultis dobozok a házban, a hajnalba nyúló játékalkalmak.
A szóban forgó pár nap után másfél évtizeden át hozzá sem nyúltam a feketeribizlis teához, és most is csak véletlenül került a kezembe. De ezek szerint nem is használódott el az illatmemóriában tárolt minta.
2012. február 22., szerda
(a sniff down memory lane)
2012. február 21., kedd
(valley of the blogz: kiadatlan felvételek és b-oldalak 1.)
Nagyon barázdált arcukból ítélve idősnek tűntek, a lépteik alapján viszont egyáltalán nem; tájszólásuk szerint vidékről érkeztek, a ruháikat elnézve annak is valamelyik eldugottabb sarkából, egy kalapos férfi meg egy rekedt hangú asszony, vasárnap este a Deák téri metró mélyén. Csak akkor vettem észre őket, amikor a férfi a legnagyobb lelki nyugalommal nyomta el félig elszívott, sodort cigarettáját a beérkező kocsi ajtaján, és láthatóan eszébe sem jutott, hogy a záródó ajtón megakadó biztonsági őr éppen ezért neki címezte a trágárságokat.
Na, valahogy így képzelem el azt az urban fantasy szituációt, amikor a testet öltött népmesei hősök kimozdulnak az erdőből, és elutaznak megmenteni valakit a számukra ismeretlen nagyvárosba.
(eredetileg 2012. január)
2012. február 18., szombat
(is this thing on?)
A gyógyszertárban különösen kegyetlen arcú nyugdíjasok állnak előttem és pengevékonyra szűkült szájjal méregetik egymást, vajon ki fog először az ablakhoz lépni, de most éppen ez a klasszikus Eastern European Standoff sem bírja elrontani a kedvemet, mert azt figyelem, hogyan bontják odakint a telet, csak úgy fröcsög az olvadt hólé, amint a fénysugarak könyörtelenül marják a megroskadt jeget. Hangot is képzelek mellé, évszaknyi méretű fúrók átható visítását.
Itt pedig próbaüzem következik, meglátjuk, meddig és hogyan és milyen gyakran.
2011. december 7., szerda
(önreklám, ismétlés, bónuszként egy egész antológia)
Egy éves az sfmag.hu, és ennek alkalmából a szerkesztőség ingyenes, több elektronikus formátumban is letölthető antológiában gyűjtötte össze az elmúlt egy évben leközölt novellákat. Illusztris társaságban tehát "A polidori" című írásom, avagy a történet az első és utolsó magyar némafilm-vámpírról, illetve az idegen városokban érzett magányról.
Tartalomjegyzék
Juhász Viktor: A polidori
Lavie Tidhar: A Pók holdja
Jakob Schmidt: Szüret
Csupor Béla: Kontraszelekció
Cat Rambo: A szirének nékem már nem énekelnek
Horváth Norbert: Az elátkozott erdő
Tobias S. Buckell: Tagadd meg Babilont
Steve Stanton: A tökéletes pár
Péterfi András: A pálya
Fehér László: 8 óra
Kij Johnson: Pónik
László Zoltán: Réges-rég
Daniel Pearlman: Óriás a házban
Aliette de Bodard: A Jaguár Háza, árnyékban
Frank Roger: A táncoló fények városa – beszámoló az összművészeti fesztiválról
Ursula K. Le Guin: A segrik ügye
C. C. Finlay: Lábjegyzetek
A kötet letölthető innen: http://sfmag.hu/2011/11/26/sfmag-antologia-2011-az-elso-evad/
2011. november 19., szombat
(gyűrűhordozó)
„A nemrégiben véget ért Avana – SFportal Sci-Fi Nap alkalmából idén osztották ki első alkalommal a Trethon Judit Emlékgyűrűt, mellyel a hazai SF* egyik legjobb fordítójának munkáját kívánták elismerni.
Az idei év díjazottja Juhász Viktor lett, akinek az SFportal szerkesztősége nevében is szívből gratulálunk!”
forrás: sfportal
Köszönöm szépen mindenkinek!
(Most már tényleg úgy érzem magamat, mint egy nagyon furcsa álomban.)
2011. november 2., szerda
(there now follows an intermission)
Ez a blog valaha azért indult, hogy leírjam, mit láttam valamelyik páratlanul izgalmas külföldi utamon. Kicsit később megjelent benne a szerző-fordító (as himself), ezzel pedig elkezdtek betüremkedni a személyes dolgok is, bár nagyon óvatosan és homályosan.
Pár évvel ezelőtt aztán mégis itt próbáltam kiírni az éppen akkor nyomasztó időszakot, de kötéltánc volt az egész, a „ködösítve személyes” meg a „túl személyes” között, és máig nem tudom, sikerült-e megfelelően egyensúlyozni; néha pedig nem is lehet. Van az a lelkiállapot, amit hiába csomagol az ember minitörténetekbe meg Nagyon Művészinek Szánt Noir Életképekbe ™, csak átüt a szavak alól a lényeg, mint nyers hús leve az újságpapíron, és ezt most nem szívesen tenném oda, ahová keresőmotorok mutatnak, nem illenek egy bibliográfia vagy egy fordításlista mellé.
Szóval a blognak ebben a formában vége, de megszűnni nem fog: ha lesz bármilyen szakmainak nevezhető fejlemény az életemben, az továbbra is kikerül ide. Végül is nem teljesen kizárt, hogy támadhat még értelmes gondolatom, fordíthatok fontosat, tervezhetek új játékot, lehet valami a kreatív tettestársakkal közös projektekből, sőt talán azt a nyomorult regényt is megírom egyszer (ekkor ocsmány, krákogó nevetése fulladozó köhögésbe fúlt), és akkor majd itt mesélek róla, hátha hallja még valaki. Ami a személyesebb részét illeti dolognak, nem kizárt, hogy az szintén folytatódik – mint Bright egykor bölcsen mondta, once a blogger, always a blogger –, de az máshol lesz, ahova innen nem vezet link, az egy másik történet, elbeszélésére más alkalommal kerül sor.
2011. október 31., hétfő
(ps: words are overrated)
