(From Out of Nowhere)

Tegnap Faith No More harsogott nálam, minden mennyiségben. Az érthetetlenül hosszú kihagyás után kristálytiszta felfedezéssel párosult az élmény, az albumaik meghökkentően pontos lenyomatai életem egyes fázisainak. A számokban konzerválódott hangulat még mindig érintetlen, és végigöpört rajtam, mint az évekig lezárt szobából kiszabaduló levegő.
Nem a FNM az egyetlen ilyen zenekar, persze. Akad még bőven.

Bele a közepébe: Angel Dust. A barátoknál szólt, lakótelepi lakásokban, csavarhúzóval büntett magnókban, amikor a kockás ingek uralkodtak és a rockerkocsmában zajlott az élet, amikor a nyár azt jelentette, hogy „szünet”, a hétvége meg azt, hogy „játék”. Váltok a lejátszóban, jön a személyes kedvenc, a King for a Day, Fool for a Lifetime, és ez már borongósan kellemes emlékeket hoz elő, amolyan patinásan barnás-homályosakat: pukkadásig érlelődött májust és esős júniust idéz, közeledő érettségit, két lány nevét meg az első igazán pozőr (na persze) megzuhanásokat, kopott walkmant és a távolsági buszokat, felvételi előkészítőket meg a lépcsőrokat utána, ahol whoisnottal rendszeresen megváltottuk a világot; és benne van életem első FNM-koncertje is, a rossz borral a városligetben, esőre álló estével, a csatakosra izzadva ugrálással. A Real Thing korai lemez, de utólag fedeztem fel, ez az egyetem kezdetét jelenti, míg az utolsó sorlemez, az Album of The Year az egyetemista lét kellős közepét, elsőre a szak kávézója jut eszembe, az egész délutánokat felölelő beszélgetések (D-val és A-val és Tapsival, akivel talán akkoriban barátkozhattunk össze, és milyen jó, hogy ez így történt) ; rögtön második emlék az utolsó FNM koncert a Szigeten, ahol majdnem halálra tapostak, hogy aztán szakítsak korábbi gyakorlattal, és azóta se nagyon merészkedjek az első sorokba.

Jöhetnek az újabb zenék, az újabb lenyomatok.