(Tegnap)

Tegnap elmentem ebédelni néhány emberrel az irodából, ki a szabadba, az üvegen is túlra, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy azokat a periódusokat leszámítva, amikor a külvilágban tartózkodom (reggel és sötétedés után) egészen tavasz van. Úgy pislogtam és könnyeztem, mint egy vakond. (Csinál a vakond ilyesmit? Biztosan nem.)
Meg néztem tévét is, mármint ezt megteszem minden nap, hogy hangok legyenek a szobában és közben tanuljak spanyolul (há-há-há), szóval tegnap tudatosult bennem, hogy ami az angoloknál volt az újsággal, azt érzem itt a televíziós hírközléssel, komolyan, tizenegy csatorna, ebből egy kizárólag híreket ad, és fogalmam sincsen, mi történik a világban, Spanyolország határain kívül, na jó, a tsunamit leszámítva, mert egyszerűen nem foglalkoznak ilyen apróságokkal. Még jó, hogy van net.
Este pedig eszembe jutott, hogy biztosan közhely, de a honvágy -- még ha nem is lesújtó erejű, vagy talán éppen ezért -- a legapróbb részletekben bújik meg. A mozdulatban, amikor az üres joghurtos dobozt már éppen odaadnád a macskának, és rájössz, hogy nincs is ott. Amikor kilépsz a fürdőszobából, és lelkesen elújságolnál valamit, ami éppen akkor jutott az eszedbe, és rájössz, hogy nincsen kinek elmondani.