2005. január 27., csütörtök

(Status Report)

Tulajdonképpen tegnap elkezdtem megírni ezt a postot, majd varázslatos módon köddé vált, persze én voltam a hülye, szóval repríz, rövidebben. Arról volt szó, hogy állapotjelentés, mert valahogy ezt a részét eddig hanyagoltam a dolognak.

Röviden: minden rendben van, köszönöm az érdeklődéseket.

És most lássuk bővebben.
Csütörtök van, és vagy ezért, vagy valami általam ismeretlen adalékanyagnak köszönhetően, amit a lenti büfé kávéjába kevernek, az irodában mindenki meg van őrülve körülöttem (éppen az imént dübörgött el mellettem két „kolléga”, hogy újságpapírral ütlegeljék az iroda másik Victorát, majd később visszatértek egy félembernyi hengerre csavart buborékfóliával, és folytatták a műveletet), és ez jó. Odakint nulla fok, napsütés.
A munkatársakról még nem nagyon írtam, azt hiszem, szóval kellemes kommuna létezik itt körülöttem, nagyjából velem egykorú, hasonló beállítottságú emberek, akik elég jól elvannak egymás társaságában. Az igaz, hogy a munka jellege miatt (mindenki egy gép előtt ül a nap jelentős részében) meg a kölcsönös nyelvi akadályok miatt, amiről már sírtam, a kelleténél kevesebbet veszek részt a kommunikációban, mert ugyan mindenki tud angolul, de a többség valahogy úgy lehet vele, mint én a spanyollal, ha nem muszáj, nem erőltetik. Azért akad persze, akivel lehet angolul beszélni, valamennyi spanyoltudásom meg visszatért közben, ha társalgásra nem is alkalmas még, de a mindennapi szituációkban már működik, úgy-ahogy.
Szóval simulok befelé. Három hét már majdnem eltelt, ennyi idő alatt illik is. Two more to go.
Egyébként a „besimulásnak” akadnak egyéb jelei is, például egy mai emailben a hotel helyett először azt írtam, „otthon”, ami azért elgondolkodtató (igaz, egy minden reggel felbukkanó takarítónőt az igazi otthonomban sem zavarnék el, arról a másik pozitív jellegzetességről nem is beszélve, hogy a szobához járó minikonyhában ha akarnák, sem tudnék mosogatni, felszerelés híján, de akar a nyavalya). Aztán árulkodó még, hogy a hotel melletti cafeteríában, ahová a reggelit biztosító jegyeim szólnak, a rádióval együtt énekelgető, csokornyakkendős egérre emlékeztető, szimpatikus tulaj (ha az), már mosolyogva köszön – igaz, a reggeli mint olyan sajnos éppen csak variálható, ezért nagyon remélem, hogy hazatérésem után jó darabig nem látok piritósra és croissant-ra emlékeztő ojjektumokat.
A munka kicsit monoton, kicsit nem az én világom (de nem vészes, sőt), és azt hiszem, most kezdem érezni a rendszeres napi rutin monotonitását (ébredés, reggeli, metró, iroda, ebéd, iroda, metró, hotel) – ennyi azért elég is lesz belőle egy időre.

Ami igazából hibádzik az élményből, az maga Madrid. Annak ellenére, hogy a központban szállásoltak el, különösebben sokat nem látok belőle, lévén, hogy fél nyolc körül érek vissza, és sem az időpont, sem a társaság hiánya, sem a kissé leszívott agyi állapotom nem teszi különösebben csábítóvá a lófrálást/sörözést/városnézést, de ez benne volt a pakliban (mint írtam egy levélben, kis túlzással bárhol máshol is lehetnék), meg ma egyébként is megbocsátó hangulatban vagyok, szóval azt mondom, erre van a hétvége. (Ha rosszabb hangulatban lennék, ezen többet sírnék, de ettől ezúttal eltekintek.)

Állapotjelentés vége.

2 megjegyzés:

gabor írta...

station report?? nem status? (a kretén szőrszálhasogató mindenemet! teremburáját!)

brainoiz írta...

természetesen status report.
javítva :)