2014. február 21., péntek

(az életem éppen)


a különösen cifra káromkodás előtti lélegzetvételnyi szünet, a pultról levert pohár zuhanás közben, a felborzolódó szőr a macska hátán, a kutya agyaráról hátrahúzódó bőr, a panelház falába mélyedő fúró pillanatnyi csendje

egyszóval hiába van odakint február, ami amúgy utálatos hónap nekem, de idén valahogy olyan jámbor és szeretnivaló korcs, félig tavasz, félig tél, foltos hőmérsékleti térképpel és kajlán lógó esőkkel, nekem megint tavaly nyár van, úthengerként közeledő határidők súlya, egyszerre tízféle apróság egymás hegyén-hátán a cégnél, szokásos könyvkiadós agybajok máshol, firstworldproblems minden mennyiségben, mások gondjai, amiket úgy megoldanék, de nem lehet, egy teljesen megtébolyodott ország mindenhol, és ettől ismét kétszeres szorzó kerül mindenre, dupla emberutálat, világgyűlölet, midlife crisis, elfüstölt, de közben megvetett cigaretta, felhajtott kávé, még szerencse, hogy alkoholt legfeljebb szociális összejöveteleken szoktam inni

tehát megint csak a szokásos, mondhatni, mint az utóbbi két évben folyamatosan, és valójában ez a legijesztőbb, meg az a lappangó gondolat, hogy ha mindezt magam mögött hagynám egy hónapra, talán egy pálmafás szigeten kellene rájönnöm, hogy végig velem volt a baj, nem a világgal

4 megjegyzés:

patricia írta...

Az emberi psziché és délkelet-ázsia ismerőjeként biztonsággal állíthatom, hogy az az egyetlen problémád, hogy nem koh phanghanon töltöd a februárt.

brainoiz írta...

Ez elég jó tipp, de tekintve, hogy manapság háromnegyed évente jön össze maximum egy két és fél napos bécsi hétvége, sosem fog kiderülni, működne-e :((((((

patricia írta...

SOSEM fog kiderülni.

brainoiz írta...

[muffled, sad violin music playing in the distance]