(az eltűnt mondatok nyomában)

Miután órákon át kutattam a gépemen az elmúlt évek során felgyűlt szövegkezdemények, -végek, -közepek meg egyéb betűhalmazok között*, végül pontosan azt az egy elkezdett írást nem találtam meg, ami nagyon régóta nem hagyott nyugodni, és időnként – amikor természetesen teljesen mással kell foglalkoznom –, váratlanul beugrott, hogy igen, abban a pár teljesen spontánul született bekezdésben sikerült elkapni valamit. Régóta terveztem, hogy ha egyszer elérkezik az első olyan hétvégém, amikor végre nem kell fordítanom, sőt távoli határidők sem fenyegetnek, akkor bizony előveszem ezt a töredéket és ezzel fogom újra berúgni a kreatív gépet.

Szóval több mint egy év elteltével hihetetlen módon eljött az első ilyen hétvége, a fájl pedig sehol.** Minden más megvan, több tucat hasonló szöveg (természetesen sok példányban), ez az egy nincsen.

Határozottan jelzésértékű, csak nem igazán tudom, mit jelent.

Hogy ennyi kihagyás után tiszta lappal kellene kezdenem, mert régebben is mindig ott szúrtam el, hogy rég kiszikkadt ötletekbe próbáltam életet lehelni?

Hogy talán jobb is így, ugyanis az összes többi töredék, ami az emlékeimben csupa zseniálisanszuperjó használható szövegnek tűnt, valójában kiábrándítóan nem volt az?***

Hogy inkább nem kellene erőltetni ezt az egészet?

Persze amíg kényszeresen próbálok visszaemlékezni arra a pár kulcsmondatra (nem fog sikerülni), addig úgysem fogok belekezdeni másba, majd holnap visszatérünk a dologra.


* kényszeres szövegfelhalmozó vagyok

** archivált könyvtárakban meg a felhőbe feltöltött biztonsági másolatok között sincsen, és azt is sejtem, hol tűnhetett el

*** némelyiknél felmerül az a kérdés is, vajon mikor hitettem el magammal, hogy tudok írni angolul?