2011. április 14., csütörtök

(selyempapírból)


Nagyon vigyázok arra a hétvégére, óvatosan bánok vele, nehogy megkopjanak rajta a színek, az illatok meg a hangulatok.

Pontosan két évvel ezelőtt történt, mentem haza vidékre, éppen húsvét volt, teljes fordulatszámon dübörgött a tavasz, ráadásul olyan hatalmas hangerővel, hogy minden mást elnyomott a szomszéd kertben harsogó békák kórusa. A szobámban egy csomag várt China Miéville-től, aki megjelenés előtt elküldte nekem a The City & the City előolvasói példányát, az erkélyen olvastam, kávéval a kezemben, sütött a nap. Aztán elmentem találkozni a barátaimmal, egy emeleti teraszon söröztünk, alattunk középkori romokra szállt le az este, folyamatosan vigyorogtam. Végül gyalog mentem haza, az éjszaki kertvároson át, nyugalom volt, a levegőben valami sűrű, de kellemes illat, zenét hallgattam és tíz éve nem látott utcákon jártam. Közben végig arra gondoltam, hogy mindjárt hétfő lesz.

Aztán hétfő lett, mi pedig találkoztunk a szigeten, és utána minden olyan magától értetődően történt. Egyszer csak ott álltunk a hídon, néztük, hogyan gyúlnak ki a fények a folyó két partján.

Hazafelé már egy másik hídon mentem, addigra a világítást is lekapcsolták a belvárosban, de volt helyette hatalmas, vörös Hold az égen, és néhányszor emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy ez így mind valódi.

Nincsenek megjegyzések: