2007. április 27., péntek

(Hazafelé: morgás)

A vasárnap már végig a hazaúté*, átszállással Lutonban, ahol öt és fél órát kellett elütnöm, ebben szerencsére segített a felmentő lovasságként érkező CzG, aki halált megvető bátorsággal ivott velem cidert meg kávét és vitatta meg az élet nagy kérdéseit.

Fapados légitársaságoknál nincsen helyjegy, ezért az ablak melletti helyek sértett hisztivel történő újraelosztását mindenki másként próbálja megelőzni, úgy látom, általában a check-innél négy csoportba osztják az utasokat, érkezési sorrend alapján, és később, a felszállás előtt a csoportokat szólítják A-tól D-ig. Minden más nemzet képviselő türelmesen várják a sorukat, egyedül az olcsó bőrdzsekis, feszülőspólós magyarok állnak át röhögve a nekik jutott utolsó csoportból a másodikba, majd addig kiabálnak az alkalmazottal, amíg csak felengedik őket a többiek előtt. Ilyenkor elég kínos magyarnak lenni, most is örültem, hogy angol nyelvű könyvet szorongatok a kezemben. A hazaút aztán zökkenőmentes, Kőbánya-Kispest metrómegállója ugyanolyan szép, mint mindig és amikor a Deák téri metró mozgólépcsőjén egy kiscsaj összerókázza magát előttem, egy egész szembejövő amerikai csoport nagy derültségére, megnyugodva érzem, hogy tényleg itthon vagyok.

*apró figyelmeztetés a vidéki Skóciába indulóknak: sokat szidjuk az itthoni közlekedést, de azért nem lehetetlen feladat vasárnap délelőtt elérni egy negyed tizenegyes gépet, Stirlingből azonban a nagyjából negyven percnyire található Glasgow-ba a hét utolsó napján fél tízkor indul az első busz és vonat, ami mindenféle szervezéseket tett szükségessé és tulajdonképpen véletlenül derült csak ki.

Nincsenek megjegyzések: