2005. október 10., hétfő

(tíz év)

Mindig hatalmas szerencsének tartottam, hogy sokakkal ellentétben remek gimnáziumi osztályom volt, és ha nem is rendszeresen, de azért rövidebb-hosszabb kihagyásokkal tartjuk a kapcsolatot egymással. Ezért aztán a szombati tízéves érettségi találkozó sem arról szólt, hogy különböző unszimpatikus emberek büszkén elmesélik az oda sem figyelő többieknek, hogyan lettek középvezető-rabszolgák valami multinál (nálunk egyébként viszonylag kalandosabb életpályák is összejöttek), hanem pillanatok alatt felvettem a fonalat azokkal, akiket gyakrabban látok, a többiekkel meg őszintén örültünk egymásnak. Jártunk a régi sulinkban, amit még harmadikos koromban szerzett vissza magának az egyik katolikus szerzetesrend, de pár évvel ezelőtt átkeresztelték egy látszólag vállalhatatlan költő(zseni)ről Szent Istvánra – végül is az államalapítóról addig csak két másik iskolát neveztek el a városban –, és a feszületek mellé azóta került a falra fénykép Teréz anyáról meg a pápáról is (illetve Nagy-Magyarország térkép a faliújságra). A tablónk elvándorolt a helyéről, és most stílusosan az emeleti női vécé mellett lóg, jóval a folyosón elhelyezett tárlók után, ahol ijesztően ugyanúgy állnak a felismerhetetlenné porosodott kitömött állatok, mint tizennégy évvel ezelőtt. Az este aztán a szokásos koreográfiát követve folytatódott, először ettünk és zajongtunk, utána folyamatosan lemorzsolódó társasággal ittunk tovább különböző helyeken hajnali négyig. Vasárnap aztán másnaposan és kialvatlanul nosztalgiáztam, mert kissé fura, hogy akik az előző alkalommal még a diplomamunkájukon keseregtek, most két gyermek fényképét adogatják körbe, még akkor is, ha ez feltételezhetően egy szép nagy közhely.

Adalék – gimiből archivált, korszellemet tükröző párbeszéd 1991-ből:

"Van Guns 'n' Rosesed kazettán?"
"Commodore 64-re?"

Nincsenek megjegyzések: