2005. április 12., kedd

(Saturday, Night, Fever)

„NE VIZELJ IDE MERT LELÖLEK!!!” - felirat egy lakótelepi ajtó mellett. (Hétvégén gyűjtött lelet egy különben teljesen rendezett lépcsőházból.)

Mert volt hétvége, mozgalmas, mármint az általános hétvégékhez képes, ami azért rögtön megfelelő kontextusba is helyezi a megállapítást. A napfényt közben felfalta a szürke ég, de az eső illata már nem ősz, hanem friss tavasz, és ez nem elhanyagolható különbség. Pénteken Bright vendége voltam, baráti társaságban távoli romtemplomokat néztünk, míg egészen váratlanul hajnali kettő nem lett.
Szombaton az endless.hu válogatott különítménye dél körül behatolt, felderített és vásárolt az első magyar képregényfesztiválon. Valami mintha mocorogna a hazai képregénykultúra megkérgesedett felszíne alatt, és sokan voltak, Réz Andrással súlyosbítva. Kiderült, hogy nem csak egy szakbolt van a fővárosban, hanem akár három is, életemben először láttam magyar polcon eredeti Swamp Thinget, Planetaryt - önismétlés: az egyik legjobb, amit valaha, satöbbi - meg egyéb jóságokat. És megjelent Fekete-fehér képregényantológia első száma, benne először magyarul az übernoir Sin City (nem rajzol úgy szakadó esőt senki, mint Frank Miller), aztán John Constantine - Hellblazer, a láncdohányos brit mágus hányattatásainak egyik epizódja, illetve egy blogtárs versenymunkája (várjuk a folytatást!). A Francia Intézet standjánál ismét megbántam, hogy nem tanultam fransziául, vagy azt, hogy nem vettem francia képregényeket spanyolul, amikor még megtehettem.

Sokkal később, még aznap éjjel aztán korhadt házak között sétáltam az esőben, majd Búvárzenekar új főhadiszállásán jóféle szilvapálinkával és jófej macskával barátkoztam. Vasárnapra nem is maradt más, mint az idei Titanic fesztivál számomra egyetlen filmje, a Steamboy/Gőzfiú, viktoriánus Londonnal, kovácsoltvas, sziszegő gótikus gőzpalotával és az eddig látott leghosszabb Végső Csatával.

1 megjegyzés:

fat.man írta...

vooo!
a blogtárs ugy izé...? :DD írd meg mélben pls!!!! tudok óla, ha ő az, ha meg nem, akkor nem... érted! :D érted? :DDD
mimimi??? steamboy?? vatiz sztímboj?? mérisnemtájékoztattáltemégerrőlengemetamikorkészenvagyokaájronkingdomsztól???? :((((((