(az van, hogy furcsán érzem magamat mostanában)

Túladagoltam magamat a West Wing / Elnök emberei című sorozattal, álmomban egy nem létező ország nem létező politikai kérdéseit próbálom megoldani meglazított nyakkendőben, pedig amúgy is elég rosszul alszom mostanában. Odakint esik, a ház előtt már második reggel látom ugyanannál a lámpaoszlopnál a Fővárosi Csatornázási Művek két autóját, rejtélyes csövekkel, vészvillogókkal és sárga mellényes emberekkel. Ezért ufós-összeesküvős filmekre gondolok kávéfőzés közben, ahol a telefonszerelők leparkolt furgonjában mindig lehallgatókészülékek üzemelnek. Nyilvánvalóan túl sok ufós-összeesküvős filmet néztem – és az egóm is túl nagy, miért hallgatnának le éppen engem –, ezért nem gondolok rögtön az egyszerű magyarázatra: vagy karbantartónak álcázott bűnözők, akik a csatornában a szemközti bank páncélterme felé haladnak, vagy ügynökök, akik a dunai halember-hibridek telepeit számolják fel a közeli strand alatti járatokban.

(zslááá! is the new helló!)

A Zsláá! tartalmaz mindent, amit egy igazán hatékony köszönésnek kell: van benne lendület, életöröm, karcosság. (Tipp: szkanderezős metálkézfogással most még jobb!)

Zsláá! © eMeL, 2009. A jogtulajdonos engedélyével használva.

Szóval eMeL barátom kitalálta a Zsláá!-t, én meg ideillőnek érzem, mert olyan energikusan ülök a gép előtt, és ki kell aknáznom a lendületet, úgysem tart sokáig. Történt ugyanis az elmúlt héten, hogy a realitások felmérése után, nyilvánvalóan félig önkívületi állapotban elvállaltam két kiadónál négy regény fordítását (nem egy határidőre, ennyire még nem tértem vissza a régi rutinhoz), mindezt a játékfejlesztés mellett, az esetleges kreatív kilengéseket most ne is számoljuk, hát, érdekes lesz, lásd még a Serenity című film idevágó jelenetét —

Wash: This landing is gonna get pretty interesting.

Capt. Malcolm Reynolds: Define "interesting".

Wash: [deadpan] Oh God, oh God, we're all going to die?

(noiz unchained)

Eddig is tiszteltem azokat, akik mozgásukban korlátozva élnek, különösen ebben a városban, de ez most fokozódott, mióta tettem egy röpke kirándulást járógipszben. Három hétig voltam elzárva Budapest lakosságától, ennyi idő után nem egyszerű ismét visszatérni a tömegközlekedéshez, pláne sántikálva, ráadásul esküszöm, azóta agresszíven elszaporodtak a lépcsők.

Persze a morgás ellenére remek érzés ismét menni, csak kétszáz méter megtétele után nehéz barátságosnak lenni, és sokkal jobban megértem Dr. House emberszeretetét is. Talán legközelebb elviszem magammal az egyik mankómat, ami már nem kell, de lehet vele büntetni. Vagy szerzek egy ilyen remek botot.

[House slams down new cane, a gloss black model with red and yellow flames painted on the bottom.]
Dr. Cameron: Flames?
Dr. House: Makes it look like I'm going fast.

(MOZOG!)

Nem számít, hogy négy és fél órát ültem egy váróban, nem érdekel, hogy nekem kellett vinnem a könnyített gipszhez a hozzávalókat, mert a rendelőintézet nem rendelkezik ilyesmivel, végre, három hét után ismét két lábon állok, még ha kicsit csálén is, és egy bespeedezett csiga sebességével haladok a külvilágban.

A kórházból hazafelé vezető út tapasztalatai alapján viszont ezt nem fogom túl gyakran megtenni, mert iszonyú hideg van, hiába húzok bármennyi zoknit gipszből kilógó lábujjaimra – az esős idő pedig epikus küldetésnek ígérkezik, tekintve, hogy víz nem érheti a burkot –, szóval a következő hetekben én leszek az ember, aki a Legrosszabb Kifogásnak Tűnő, De Igaz Szöveggel Marad Majd Otthon. Viszont legalább két lábon.

Utógondolat: a MOZOG így, nagybetűkkel, felkiáltójellel egészen olyan, mint egy indusztriális metálban utazó zenekar neve, amit még meg kellene alapítanom egyszer.

(storm of brain)

Adott egy koncepcióm (valójában sokkal több hever itt, de ezt most hagyjuk), pofozgatom már egy ideje, puzzledarabokként rakosgatom a tartozékokat.

szétlőtt bérházak, szipkás cigaretták és azok a futurisztikus gépek a nagy réztárcsákkal meg a lengedező mutatókkal; egy magyar magándetektív(nő), aki egyben a végzet asszonya is, és persze a hatalmas csontvázak a városon túl

Valami mégis hiányzik és elakad a dolog. Elkezdem hát mesélni az egész eddigi ötlethalmot a Nagy Levinnek, régi barátomnak és tettestársamnak, mint még az ezredforduló környékén, amikor rendszeresen tettünk ilyesmit a Szlovák sörözőben, csak akkoriban meggyes szivarokat is pöfékeltünk hozzá. Aztán eltelik három óra, egymás szavába vágva hadarunk, majd hirtelen itt ülök minimum egy kisregénnyel, és csak fogom fejemet, mert mikor fogom én ezt megcsinálni, és egyáltalán, én teljesen mást akartam írni.

(új év, régi problémák)

Szinte látni, amint a kinti fagy próbálja felmarni az ablaküveget, ne is sajnáld, hogy nem mehetsz ki, mondják a barátaim, de azért sajnálom. Átestem a munkával kapcsolatos idei első pánikrohamon (kiszámoltam, mennyivel tartoznak nekem tavalyról, teljesen feleslegesen megpróbáltam kitalálni, mi várhat rám a játékiparban, ilyesmik) és tudatosítottam magamban, hogy 2009 kérdése nem az lesz, vajon akarok-e úri kedvemben fordítani, hanem egyáltalán lesz-e fordítanivaló, ha mégis úgy alakulna. A legrosszabb helyzetre persze egyáltalán nincsen forgatókönyvem, ezért most gyorsan megyek és keresek más aggódnivalót, amire ugyanígy semmi befolyásom.

(category: true blogstuff)

Alig múlt délután kettő, de már két alkalommal sikerült átkozódva a földhöz csapnom ezeket a nyomorult mankókat, és nem csak a helyváltoztatás idegesít fel, hanem nagyjából minden, például az egész internet vagy a kinti napsütés, de főleg az üresen tátongó új dokumentumablakok a képernyőn. Ennyit arról, hogy a kényszerbezártság segít az elmaradások felszámolásában, bárcsak a munka menne úgy, mint a káromkodás.

(2008 majdnem olyan lett, mint vártam, csak egy kicsit rosszabb)

világ/önutálat egyedüllét hullámhegyek/völgyek betegség bizonytalanság marcang ivászat pénztelenség válság törés

2008-ban is történtek jó dolgok. Legyen ez a lényeg.

(de talán megőrülök és akkor jobb lesz)

És amikor már azt hittem, nem gyűlölhetem jobban ezt az évet, kiderül, hogy tévedtem.

A mai csavar a történetben: még tíz nap fekvőgipsz, minimum. Ennyit arról, hogy legalább átbiceghetek 2009-be.

(és karácsony alkalmából a hírességek otthonában látogatták meg a beteg kisfiút)

Bármennyire is keservesnek tűnt elsőre az ágyhozkötöttség első egy hete (az összes kihagyott karácsonyi ivászat és szociális interakció utáni sóvárgással), a netfüggőség tünetei két nap alatt múlni kezdtek, ráadásul sokan meglátogattak a barátaim közül. Járt itt tapsi, aki hozott könyvet meg képregényt, eljött D., illetve a Madridból hazalátogató herbie, aki andalúz tájakról készült fotókkal piszkálta fel a nosztalgiát szórakoztatott, hétfőn pedig az okkult hímzőegylet tartotta nálam szokásos gyűlését. isolde szállított süteményt, agnus innivalót, mr.a sorozatot, lucia meg internetet, tehát minden szükségessel elláttak, amire egy gyógyuló szervezetnek szüksége lehet. Az oroszlánkirályos műanyagpoharak és a halmokban álló chipsek gyerekzsúrhangulatát vilmoskörtével ellensúlyoztuk, olyannyira, hogy az este egy pontján már atyai mosollyal figyeltem, amint lucia és suematra a mankóimmal száguldoznak a szobában.

(újra a net barátságos melegéből)

Previously in the Valley of the Blogz: szóval úgy esett (értik, ugye), hogy eltörtem a lábfejemet, fekvőgipszet kaptam és mivel az albérletben nincsen net, nem kevés időre elszakadtam a civilizált világtól, de lélekben már arra gyúrok, mekkora élmény lesz járógipsszel kalandozni Budapesten, remélhetőleg egy hét múlva. Ha semmi nem jön közbe.

Köszönet mindenkinek, aki felhívott, meglátogatott, kommentelt, levelet írt, könyvet hozott (netán a fentiek mindegyikét egymás után), teljesen zavarba is jöttem. Ami pedig a lábtörés miértjét és hogyanját illeti, csak azt tudom mondani, hogy ez bárkivel előfordulhat, aki hozzám hasonlóan egy csellótokon csúszik le az Alpok behavazott lejtőjén Doktor von Höllensturm kastélyából, öltönye zsebében a bioinzulátor titkos tervrajzával, a nyomában egy csapat géppisztolyos martalóccal.

(Külön hála galuskának, aki ellátott mobilnettel.)

(intermission)

Labtores, fekvogipsz, waprol postolas, nettol tavol bizonytalan ideig. Nem orul.

(amikor én még kissrác voltam)

Nem szoktam videókat beilleszteni, de most kivételt teszek, mert egyrészt kivételesen van rá némi esély, hogy ezen a koncertfelvételen valahol ott vagyok én is - szerintem a színpad előtt fortyogó massza legszélén fortyogunk (meg esünk és kelünk) echnattal és eshuval, másrészt meg kordokumentum, 1995, Sziget, VHK. Amikor még bírta a fiatal szervezet a rettenetes dolgokat (például azt, hogy egy hétet végignomádkodtunk sátorban vagy rendszeresen vodkát öntöttünk a sörbe, mert akkor hatni fog), a kockásinges korszak után lassan közeledett a pozőrködés ideje és a legnagyobb kalandnak az ősszel induló egyetem ígérkezett. Mindez kivételesen könnyes nosztalgia nélkül mondom, csomó dolog úgysem változott azóta sem, egyszerűen jó megtaláni az ilyesmit.

(hobbitoktól zebulonokig)

Kossuth egy hobbit, számomra, mondta az L. tegnap, stílusosan lezárva azt a gondolatkísérletet, amiben a Gyűrűk Urát ötvöztük az 1848-49-es szabadságharccal (miután a hobbitok belakmároznak a Pilvaxban, valaki a sok italtól megittasulva szónoklatot tart Mordor ellen; Gandalf megállítja a balrogot Pákozdnál: „Itt nem juthatsz át!”; de ki a Gyűrűhordozó?). isolde feltette azt a kérdést, amit azóta igazságtalannak tart, hogy szembesítették vele, vagyis „mi a kedvenc zenéd?”. Mindenki mondott valamit, tétovázva, elsőre magam is csak azt tudtam felelni a magam egyszerű módján, hogy "hát amiben torzított gitár van", de ez egyrészt nem teljesen igaz, csak jellemző, másrészt olyan zenéket is magában foglal, amiket rühellek, szóval nehéz kérdés valóban. mr.a az ételeinket fényképezte, suematra többször alkalmazta szlengszótára új gyűjtését, ami a királydekk, amiről eszembe jutott kamaszkorom, amikor utoljára használtam ezt a szót. A metrón még előjött Jókai és a Kőszívű ember fiai, amiből logikusan következett, hogy ha alterkodó zenekart alapítanék, Tallérossy Zebulon művésznéven tenném, de Bright szerint akkor már rögtön The Tallérossy Zebulons néven kellene együttest gründolni, és ennyi kreativitás után haza is értem.

(i am suited to long twilight and rain)

– A hétvégét gondolatban és tevőlegesen is a forraltbor-idény kezdetének nyilvánítottam. Közben stílusosan esett a hideg eső, aztán maradt utána a puha, nyirkos köd.

– Utóbbi azóta elmúlt.

– Vasárnap kávézni hívtam rampion kollégát, erre orvul becsalt az Anilogue fesztiválra, és milyen jól tette, különben nem néztem volna meg az Evangelion: 1.0. You Are (Not) Alone című animét. Metropoliszokat pusztító angyalok, amik nem is angyalok, villanytelep-fetisizmus és totálisan sérült főhősök, avagy a mechás-alapvetés Neon Genesis Evangelion sorozat csodálatosan újrarajzolva és négy filmbe sűrítve (ez volt az első). Apokalipszist szélesvászon érdemes nézni.

(The Middleman Recommendation Overdue)

Middleman: If we don't crack this, we are going to wind up manacled to a doomsday device while a friendly female voice counts down the seconds to detonation.

Wendy Watson: Does this scenario involve me wearing a bikini again?

Tökéletesen lemaradva, de csakazértis csatlakozom a Middleman-rajongók klubjához. isolde és lucia már mindent leírtak erről a sorozatról, amit kellett (érdemes elolvasni), és ha hozzátesszük a sorozatjunkie ajánlóját a kezdetekből, nekem alig marad valami. A Middleman egyelőre egy évad, tizenkét epizód és egyszerre hamisítatlan pulp-sorozat titkos bázissal és világmegmentéssel, illetve mindennek a tökéletes paródiája, tömve milliónyi popkulturális utalással, amiket nem kötelező érteni, de remek érzés kiszúrni, mi honnan van.
Az elején kicsit lassan indul be, ott még kissé Man in Blackes, de a közepén már elkapott a gépszíj, pedig akkor még nem is jártam a Vampiric Puppet Lamentation című résznél. A Middleman nem fog mindenkinek tetszeni, de akik maguk is őszinte büszkeséggel tudnák azt mondani egy végső leszámolás előtt, hogy the plan was sheer elegance in its simplicity, vagy esetleg szeretik a kikacsintgatós iróniát, a frappáns párbeszédekeket és az olyan főgonoszokat, akik óriás gyémántokat lopnak torz terveik végrehajtásához, azok értékelni fogják.

(pelyhek)

noiz: …mert az albérletben még mindig nincsen net.
lucia: De hát akkor mit csinálsz, ha hazaérsz munka után?

*

Neil Gaiman The Graveyard Book című új regényéhez kiválóan illik egy vasárnapi vonatút a hófelhős szürkületben a kihalt Velencei-tó partján. Ennél csak egy passzentosabb környezetet tudnék elképzelni az olvasgatásához, a skóciai Stirlinget az esőfelhőkkel és a várhoz vezető régi utcákkal, biztosan azért, mert a regény választott helyszínéről állandóan eszembe jut az egyik ottani temető a hegy tetején, ahol egészen sajátságos síremlékek akadtak.

*

Budapest belvárosának meg jól áll ez a mai tél, a nyirkos térkövek a lámpafényben, az öreg homlokzatok között kavargó hó, a kivilágítatlan ünnepi lámpafüzérek a Bazilika előtt.

*

A Twin Peaks még az ötödik (vagy hatodik?) újranézésre is működik (nekem legalábbis), és most először jutott eszembe, hogy ennek a történetnek pont nem árt, hogy süt belőle a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának hangulata, a kazettás diktafonnal, a bumfordi telefonokkal, a pulóverekkel meg a frizurákkal. Sőt.

De ezt biztosan csak a nosztalgia mondatja velem, és valószínűleg az 1985 után született generáció(k) nem osztoznának lelkesedésemben.

(winter is coming)

Varjak köröztek délután a gyér hóesésben, de a csapat látványa hirtelen olyan megrendezettnek tűnt: túl sokan voltak talán vagy túl sűrűn kavarogtak a tetők fölött, mindenesetre amikor hirtelen szétrebbentek, szinte vártam, hogy felfednek egy filmcímet vagy egy logót a hideg téli égen. A nyitókép-hatás kedvéért hátratett kézzel néztem őket a Vidéki Kúria emeleti ablakából, csak a zenei aláfestés hiányzott, meg a kinyúlt melegítőnadrággal is csinálni kellett volna valamit.

Kíváncsi vagyok, mi lett volna a film címe.

(knightstale)

Elindult a King Arthur hivatalos honlapja. Még több lovag, még több kép, még több betű.

http://www.kingarthurthewargame.com/

(david attenborough you're my only hope)

Mint tudjuk, a macskák mindig a talpukra esnek, ráadásul dorombolnak is és ügyes vadászok, de vajon az evolúció melyik fázisában kellett kifejleszteniük azt a hatodik érzéket, amellyel a polcon heverő telefontöltők közül kizárólag azt az egyet rágják el, ami az éppen aktuális készülékemhez kell?