2007. április 27., péntek

(Skócia: Stirling)

Igazából nem egészen tudtam, mire számítsak Skóciában, mert fikciószennyezéstől ködös fejemben a név említésére kizárólag kopár hegyormok, félszigeten álló fekete kastélyok, cudar idő és a folyamatosan síró skótduda hangja rémlett fel. Sejtettem, hogy ez nem egészen lesz igaz, nem is lett az (habár D. fényképei alapján a Felföld valóban hasonlít az elképzeltre, de ott nem jártam, illetve Edinburgh-ban minden négy és fél méterre jutott egy skót dudás), hanem valami egészen más. Skócia déli része nagyon szép volt így tavasszal, kicsit dimbes meg dombos, tágas mezőkkel, lovakkal, erdőfoltokkal meg a lassú, széles patakokkal. A londoni tavasz után kicsit kontrasztosnak tűnt a skót változat, a széllel és a tíz fok különbséggel (lefelé) meg a puhán szemetelő esővel.

Stirling a Braveheart, azaz William Wallace városa, köszönhetően annak a híres csatának, amit a régi híd körül vívtak az angolokkal 1297-ben. Meglehetősen lapos vidék, ezért a két magaslat közül, amit a természet a Stirlingnek adott, az egyikre a várat építették, a másikra meg William Wallace emlékművét, ami az egész városból látszik és ahová egyszer sem sikerült feljutnom. Egyébként messzebbről sokkal jobban tetszett, mert a távolból úgy fest, mint egy csontból növesztett torony, ahová hosszú évek vándorlásai után érkeznek meg a kimerült lovagok a mesékben, csupa ízelt és egymásba hajló tüske, nyúlánk fiatornyokkal, de a hegy lábától látszik, hogy az egész csak szürke kő. Északi irányban lassan felgyűlnek a Felföld hegyei, elérhetetlenül.

Az emlékmű tehát kimaradt, de a stirlingi várba szombaton, a nyitott nap keretében sikerült bejutni. Impozáns kilátás nyílt a tájra, ahol egy esőfelhő kóborolt éppen. Odabent merész rekonstrukciós program zajlik már évek óta (és még el is tart egy darabig), hogy a teljesen lelakott és átalakított erődbe visszavarázsolják a régi pompát, egészen a szimbolikus egyszarvú-vadászatot megörökítő, csodaszép faliszőnyegek újraszövéséig. Ez azt jelenti, hogy végig lehet sétálni termeken, ahol majdnem mindegyikben egy kis tábla hívja fel a figyelmet valami előbukkant rejtélyre (titokzatos, elfalazott ajtókra és egyebekre), de minden teljesen le van csupaszítva. A vár mellett található egy temető, rejtélyes kőpiramissal, a Holy Rude (Rude = Feszület) nevű templom és néhány utcányira egy jóféle hely, ahol tradicionális skót ételeket, azaz haggist meg mince and tatties-t lehet enni. A haggis amúgy pontosan olyan, mint a hurka, senki se hagyja, hogy elriasszák a birkagyomorral riogató ellenpropagandisták.


(Wallace emlékműve, courtesy of D.)
(ott esik)
(fel a hegyre)

(Skócia: Camelot)


Ugyan, csak egy makett.

Doune kastélyát ismeretlenül is onnan ismerheti a szélesebb közönség, hogy itt forgatták a Gyalog-galopp különböző várakban játszódó jeleneteit, és nincsen messze Stirlingtől, ezért nyilvánvalóan meg kellett néznem. A falucska buszmegállójából ki kell sétálni a házak utolsó soráig, onnan egy ösvényen és ott is vagyunk. Hétköznap délelőtt lévén én voltam az egyetlen látogató, ráadásul a jegy kifizetése után arra lettem figyelmes, hogy a magányos pénztáros bezárja az iroda ajtaját és távozik (valószínűleg ebédelni), ezért aztán teljesen egyedül maradtam. A vár csupa csigalépcső, üres toronyszoba és kongó, tágas terem, és valószínűleg remekül rá lehet hangolódni a múlt vérzivataros századaira, ha az ember nem dúdolgatja kényszeresen a Camelot Songot (mint én).

A következő megálló aznapra Callander volt, egy két utcából álló falu, ahol a másik nemzeti hősnek, Rob Roynak szentelt információs központban készségesen a kezembe nyomtak egy térképet és bejelölték, mit érdemes megnézni. A Meadows egy nagyon szép park a kanyargós patak mellett, ahonnan át lehet sétálni a gyaloglóösvényre, ahol minden oldalról birkák néznek ellenségesen. Visszafelé feltűnt egy szürke fal az egyik mező szélén, a távolban. Átkeltem egy zsombékoson, ahol göcsörtös, levelüket veszített hatalmas fák álltak magányosan és rátaláltam egy vén temetőre. Mohos sírkövek dülöngéltek a szürke falon belül és kívül, zuzmószerű moha lógott az ágakon, kósza madárfütty hallatszott és egy összetépett levél foszlányai szerint bizonyos Davidet 19 ezer fontos tartozásának megfizetésére szólította fel az illetékes hivatal. Vajon miért éppen ebben a régi temetőben olvasta el David ezt a levelet, ahol éppen csak a madár jár?


Utána pedig felmásztam egy kisebb hegyre. Az ösvény alján, a házaktól méterekre őzek szaladgáltak, fent pedig nagyon sűrű, nagyon csendes erdőbe jutottam, rozsdaszínű avarral, mohos kősziklákkal és kidőlt fatörzsekkel. Látszott, hogy ha idős lesz és tapasztalt, ez az erdő majd Tim Burton filmekben akar szerepelni.

(Doune/Camelot)

(Callander, a temető előtt)
(meseerdő)

1 megjegyzés:

isolde írta...

fikciószennyezéstől ködös fejemben? ííííj :-)