(London: könyvek, ügynökök és édességek)

Hétfőn elmentem kibicelni a londoni könyvvásárra. Már amikor itthonról belépőt igényeltem, tudtam, hogy ez nem az én vadászterületem, ez szakmai rendezvény, a kiadói tápláléklánc nálam magasabb szintű ragadozóinak, de egyszer meg kellett néznem, hogy fest egy ilyen, és megérte. Mondjuk enyhén nyomasztó a fél emeletet betöltő asztalka-labirintusban ülő irodalmi ügynöksereg látványa, de én már a budapesti könyvvásárok után is azon szoktam tűnődni, minek hordok egyáltalán pohárral vizet a tengerbe.

Azt mondják, Európában készülő kínai ételeknek semmi köze az eredetihez, megörültem hát, amikor kiderült, hogy D. kínai csoporttársaival a kínai negyedben fogunk kínai étteremben enni, végre megtudom, mi az autentikus, gondoltam. Érteni nem értek hozzá, de abból kiindulva, hogy egyáltalán felismertem az ételeket (és milyen jók is voltak), az itteni kínálat még mindig eléggé európai lehetett. Utána külön ajánlásra vettünk kínai süteményeket a számos helyi édességbolt egyikében, és végül is csak egy zacskónyi keksz-szerűséggel nyúltunk mellé, amit utána különböző áldozatokkal próbáltunk megetetni, sikertelenül (egyikük azt hitte, szekrénybe akasztható naftalingömb). Másnap azért eljutottunk egy eldugott indiai édességboltba is, ahová CzG vitt el minket, majd egy pub előtt, az utcára kitett asztalok egyikénél shandyt iszogatva (limonádé plusz sör) felfaltunk minden furcsa nevű édes és sós dolgot, megacélozva a lelkünket a Skóciába vezető, nyolc órán át tartó éjszakai vonatozásra.

(Hyde Park Corner)
(vásár)