Péntek 13. Sohasem hittem benne, most sem teszem, de azért apró bosszúságokból jutott mára. De leginkább pánikszerűen lecsapó, menetrendszerű önértékelési válságot hozott, mert holnap – hajnalok hajnalán – startolok Londonba és bizonyos vállalásokat be akartam fejezni, ami (meglepő fordulat a történetben!) egyáltalán nem sikerült.
Eszembe is jutott az Édes Anna szürreális kezdése és elképzeltem, amint egy rajzfilmszerűen elnagyolt, berregő kisrepülőgépen menekülök a munkáim elől, zserbóktól puffadozó zsebbel, lepottyantva még ezt a postot, megrepedt novellatöredékek hagyva hátra, míg mögöttem, nem is túl messze lilásvörös fergeteg, villámoktól szabdalt fordítási határidő közeledik feltartóztathatatlanul. Ma ugyan teljesen elkapott a nihil és el sem tudom elképzelni, hogyan fogom teljesíteni a megírnivalóimat a sokszorosan eltolt határidőkre, vagy egyáltalán, hogyan fogok valaha határidőt teljesíteni, ha naponta alig egy sort írok és miképpen leszek majd készen közel háromszázhatvan oldal fordítanivalóval május 15-re.
De most (na jó, képletesen, mert igazából csak kora reggel) inkább felpattanok a gépre. Próbálok jelentkezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése