(Tarzan és az aranyblogger)

Élőben sokkal szórakoztatóbb vagy, mint a blogod – mondta lucia tegnap, és szeretném ezt a kijelentést kitenni első mondatnak, hogy szimpatikus legyek és adjatok pénzt, illetve a külső szemlélő szavaival érzékeltethessem, milyen látványos hangulati kilengéseket produkál nálam pozitív irányban a baráti társaság, legalább két-három óra erejéig, hogy aztán minden folytatódjon a régiben.

(Azért remélem, hogy nem a blogom kritikáját idéztem be ilyen büszkén.)

A beszélgetés egy pontján túl nagy figyelmet kapott a köztem és mindenféle vonzó, fiatal lányok között pillanatnyilag nem létező viszony, lucia meg isolde egészen belelkesültek, majd tréningeket tartanak, mondták, amikor jeleztem, milyen problémás az ismerkedés, bár abban nem sikerült megegyezniük, kikkel kellene megismerkednem, bloggerekkel vagy nem bloggerekkel. Mintha furcsa csillogást is láttam volna a szemükben, az ilyesminek az a vége, hogy egy vakrandin találom magamat azzal a kísérő szöveggel, hogy Ő itt a harmadunokanővérem, jól kijönnétek, öt éve negyven macskával él az erdő szélén, és nagyon kedves lány, bármit is hallottál az előző barátjáról, ostoba baleset volt.

Amikor az L. posztmodernül átemelte kontextusba a Sün, akit meg lehetett simogatni mesekönyvet és megalkotta a Blogger, akit meg lehetett simogatni variációt, kicsit elterelődött a téma, csak úgy repkedtek az ötletek, A blogger neve halál, Egerek és bloggerek, Nem bloggernek való vidék és még vagy ezer más. Illetve láttuk agnust bosszúsan, amit onnan lehet felismerni, hogy agnus ugyanolyan kedvesen ül az asztalnál, mint mindig, csak megosztja velünk, hogy most bosszús.