A vonat egyre gyorsulva vágódik kifelé a fővárosból a vidékbe, az ipartelepek veszítenek a tájjal szemben, mellettem a fülkében negyvenes értelmiségi házaspár. A nő haja kontyban, a férfi teniszinge rózsaszín, négykezes zongoraversenyt fognak megtanulni, energiáról és rezonanciáról beszélgetnek, befőttesüvegből eszik az egzotikusan fűszerezett rizst, van hozzá búzacsírasaláta dobozban, folyamatosan apró csókokat lehelnek egymásra.
Nem érzik, mennyire szeretném, ha máshol lennének.
Imádattal nézik gyermekük, __ke minden mozdulatát, __ke szemben ül velem, tíz-tizenkét éves, kövér, elkényeztetett és olyan aranyosan agresszív a szüleivel, az utazás első tizenöt percében kell csak folyamatosan követelnie az ennivalót, addig rejtvény fejt, minden definíciót megkérdez (négy betű, őserdei kúszónövény, án a vége, mi az anya mi az). __ke nem is sejti, milyen közel járt ahhoz egész úton, hogy kapjon egy cipőtalpat az arcába.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
nehéz lehetett megállni, hogy ne oszd ki neki azt a cipőtalpat...!
a hosszú évek alatt gondos munkával belém nevelt udvariasság nem engedett a kísértésnek.
Megjegyzés küldése