2008. május 13., kedd

(elektrokardiogramm)

Hullámhegyek, hullámvölgyek, szinte minden napra jut valami, hol jó, hol rossz, az életem vonalát rajzoló gépből egy szívritmuszavaros ember EKG-jára emlékeztető papírcsík csúszik ki lassan.

(Nothing matters. We are just cockroaches. Wildebeests dying on the riverbank. – House MD 4x14 )

Pénteken jártam igazi házibuliban. Belvárosi bérház, szinte csak ismeretlen emberek a folyosón, borosüvegek, szendvicsek és szimpatikus tömeg a konyhában. Tapsival kisodródtunk a gangra, rengeteg szingli lány van ám itt, közölte Mac finom utalásféleképpen, nekem, személyesen a Hogyan ne is próbáljunk lányokkal beszélgetni partikon című (egyelőre csak fejben létező) szakkönyv szerzőjének.

Tanulság még a hétre: az albérletkeresés meg egy mesebeli erdő, amikor kijössz belőle, megváltoztál kicsit, tekinteted üresebb, keserűbb, bölcsebb talán, de biztosan nem férfiasabb. Valahol ezzel függ össze a következő bekezdés is.

Amikor a fordítást lecseréltem a játékfejlesztésre, az állandó létbizonytalansággal járó, kedvelt munkát váltottam le olyasmire, amiből lehet fizetni a számlákat. Gondoltam én akkor, és ettől olyan szörnyen felnőttnek éreztem magamat, hogy talán huszonöt évesnek is látszottam. Aztán kiderült, hogy a játékfejlesztés a maga kompromisszumaival együtt is teljesen szórakoztató munka, és nagyjából ezzel a felismeréssel egy időben megszűnt anyagilag biztos állásnak lenni, ahol maradtak a különmelók a számlafizetésre. A lakásváltással ez már nem lesz menedzselhető így, újabb nemszeretem döntések erjednek, persze ugyanaz a dilemma, mint már egyszer, hova menjen ember, aki mást nem akar csinálni, arról a munkahelyről, ahol szívesen dolgozik?

Ha már a bennragadás: valami az országban akar tartani.

Pár hónapja alakulgatott egy néhány napos írországi út, ami váratlan anyagi, majd szervezési okokból lassan eltolódott a jövőbe. Közben megint bedőlt a privát költségvetésem, és egy héttel ezelőtt, amikor a mindenbőlelegemvan-életérzés teljesen szokatlan kalandvágyrohammal párosult, rájöttem, hogy pont annyi pénzem van még, amiből felülhetek egy fapados repülőre és három estét kifizethetek egy olyan városban, ahol van tengeri kikötő, öreg házak meg csipkézett tornyok. Utána lesz, ami lesz, gondoltam vakmerően, majd kényszerhelyzetben nem töprengek annyit. (Az elhatározás egyébként egy nappal az első színes placebó beszedése után jött, Próbálja ki Ön is! Dr. Kovács Izolda-féle Neonirvanol Forte ™ – huss a bizonytalanságnak!) Nem telt el 24 óra az elhatározás után, beesett két teljesen váratlan és halaszthatatlan kifizetnivaló, ami elfújta a merészségemet, a pénzem maradékával együtt. Szóval nem megyek sehová, amíg meg nem kapom az idei második fizetésemet és akkor aztán lesz hepaj meg minden.

A tisztánlátás kedvéért: nem, nem az utazás a legnagyobb problémám.

4 megjegyzés:

gothposeur írta...

Tudom, ez nem vígasztal, de nagyon irigyellek innen a recepcióból :P (és a problémát leendő állástalan színészként tökéletesen megértem (márhaegyáltalán))

Insane.kismanO írta...

Nahát... nem is tudtam, hogy kend játékfejleszt... játékfejveszt?!? :P
Na majd jól visszaolvasok...

brainoiz írta...

gothposeur: köszönöm :) ez egy teljesen jó munka, ez tény. de a recepciózás valószínűleg fizet.

insane: bezony, ugyanott, ahol kedves borítófestőlány ismerősünk is dolgozott egy ideig.

gothposeur írta...

brainoiz: naná, diákmunkás órabér :)=
mondjuk valóban nem érdemes vetélkedni a kinek rosszabbon, ezért befejezem :D

gillz