Sok minden maradt ki ebből a blogból az idén, de egyik legnagyobb mulasztásom, hogy semmit sem írtam a júliusi
távolról indításról. Pedig nyolcadik alkalomhoz érkezett
az évente esedékes küldetéssorozatunk, amikor barátainkkal híres borvidékeken (az esetek jelentős részében Villányban) mindenféle pincészetekbe ülünk be kóstolgatni, élményeinket pedig a látomásos sommelier-költészet szaklapjából vett idézetekkel illusztráljuk. Ennyi év után nem elvárás, hogy hatalmas újdonságok történjenek, de azért minden évben akadnak kisebb-nagyobb módosító tényezők, idén például az időjárás lett az.
viaszos, gyantás illata jelzi, hogy más idősíkba léptünk
Olyan már volt, hogy Pécs károgó varjakkal meg kékesfekete viharfelhőkkel fogadott minket a vasútállomáson (sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, hogy a személyes aurám okozta volna a teátrális belépőt), de az másnap reggelre elmúlt, ezúttal viszont le kellett mondanunk a nyárról. Valahol az is hagyomány, hogy a pénteki érkezés estéjén Pécs belvárosában kezdünk neki a bemelegítésnek, de a korábbi évekkel ellentétben most nem a költői templomromokon ücsörögtünk, mert kicsit hideg lett volna. Helyette egy remek cseh sörözőben indítottunk, és a korai őszbe fordult nyár meg a macskaköves, esőáztatta utcák teljesen passzoltak a majdnem-prágai hangulathoz, bár az biztosan csak az én becsípődésem, hogy
számomra Prága egyenlő a felhős egekkel.
a kis kuszasággal együtt, amit majd belefésül az idő
Megbeszéltük, hogy ha esik, ha fúj, másnap délelőtt Villányba megyünk, és ez pontosan így is történt (esett, fújt és Villányba mentünk), Jud áldozatkészségének hála autóval. Ilyenkor általában különböző árnyékos teraszokon szoktunk fröccsözni, de a pincesor bármilyen időben bejárható, és mint kiderült, ennek is megvan a hangulata: rajtunk kívül nem sok látogató akadt, frissensültek, fapác és ázott fű illata terjengett, miközben a meszelt falak és faragott, nehéz bútorok között iszogattunk, mint egy fantasy-világ kalandorai, akik a közeli kastélyba menet húzódtak be melegedni az ivóba, tényleg csak egy szakállas varázslónak kellett volna belépnie a vízszintesen szakadó esőből, hogy lekanyarítsa a vizet a kalapjáról. Több helyet bejártunk, még a bátrak futóversenyét is megnéztük, sőt egy ponton annyira elkapott minket a lendület, hogy indulás előtt wooffal még beugrottunk venni
valamit az útra, és mire kihozták a palackot, a hidegre való tekintettel lecsúszott egy pálinka is, szóval a hazaút kifejezetten vidámra sikerült. Arról, hogy utána teljes erővel indult be a youtube-búvárkodás, ami felszínre hozta a popzene méltán elfeledett kincseit, inkább nem mesélnék többet.
visszafogott, komoly anyag, kevésbé kedves
Az a jó a minőségi alkoholfogyasztásban (mármint az alkohol volt a minőségi, nem a youtube lejátszási listája, ami a fogyasztás közben összeállt), hogy másnap csak egészen kicsit törődött az ember, ezért még bementünk a belvárosba a hazaút előtt. Az ősz visszaváltott tavaszba, Pécs továbbra is szép volt, és az
Egyletben ebédeltünk, ami kiváló hely – ráadásul horvát nyelvű retróképregényeket lehet nézegetni az asztallapokon –, hogy a szokásos kávézással zárjuk a nyolcadik távolról indítást.
(Jud beszámolóját
itt lehet elolvasni, ráadásul sokkal szebb képeket készített, mint én.)
