2010. június 8., kedd

(preamszterdam)

Levették az ország arcáról a rászorított, szürke esőpárnát, még mielőtt teljesen megfulladt volna. Úgy pislogok a hirtelen fényben, mint aki hónapok óta nem látott ilyesmit, pedig két héttel ezelőtt egyszer már nyáriasnak tűnt az idő.

Az ráadásul egy olyan hétvége volt, hogy három napig eltartott. Belefért egy születésnapozás, egy szerepjáték-parti – évekig tiszta voltam, de újabban alkalmi visszaesőnek számítok –, ami a játékosaimnak hála remekül sikerült, mert a nyomasztó háttérhez jól passzoltak a téboly szélére sodródott kormányügynökök tarantinós konfliktusai (fekete öltöny, meglazított nyakkendő és egy különös őszi erdő).

A hétvége harmadik napján moziba mentünk és végre megnéztük a 9 című filmet (ez az animációs 9). Célközönségnek éreztem magamat, mert volt benne posztapokaliptikus romváros, gyárak, hatalmas gépek, gyönyörűen aprólékos látvány, szereplőnek meg sok életre keltett rongybaba, bár kissé túl jól lőtték be az ízlésemhez, ezért sem felnőtt-, sem gyerekfilmnek nem nevezném. A rétegfilmek határozott előnye, hogy csak mi ketten voltunk a moziban, ami remek dolog, bár megkértem a csajomat, hogy nevessen a nem vicces részeken, pusmogjon, esetleg telefonáljon, mert nem vagyok hozzászokva a nyugodt szórakozáshoz, de nem tette. Aztán elmentünk az Állatkertbe.

(A múltkor az okkult hímzőegyletben megemlítettem, hogy mi így ketten még nem jártunk az Állatkertben, mire fagyos szemrehányással néztek rám; már utaztunk a Libegőn, mondtam megsemmisülve, de mentegetőzésem nem hatotta meg őket.)

Általában felemás érzéseim vannak az állatkertekkel kapcsolatban. Egyrészt bezárt állatok laknak ott, a ketrecek mellett mindenhol kijózanító ismertetők lógnak, kihalófélben, visszaszorulóban, veszélyeztetett, utolsó példány. Valójában a látogatók egy része zavar igazán, mint az etetni tilos tábla előtt álló vastag nyakú orkok, akik éppen azt tanítják a gyerekeiknek, hogyan kell chipset hajítani a majmoknak. Aztán amikor mégis eljutok az Állatkertbe, az ellenérzéseim hamar elmúlnak, és ez most is így történt.

1 megjegyzés:

Vorg a Halhatatlan Báró írta...

Most születtek prérikutyák az Állatkertben. Osztálykirándulásilag oda mentek a gyerekek, nagyon élvezték, volt valami fóka bemutató is. Na, ezeket én nem bírom. Ugyanúgy, ahogy a cirkuszt sem. Annak az állatnak nem dolga engem szórakoztatni, így nem is szórakoztat, hanem elképeszt és elszomorít. Utolsó példány, kihalófélben, így van sajnos....