(posztamszterdam)

A múlt héten főleg társadalmi életet éltem, sörrel és irodalmi áthallásokkal. Az egyik alkalommal AnnGellel és Renierrel közösen védtük H. P. Lovecraft munkásságát (hibáit is elismerve) Búvárzenekar és Tapsi ellenében, akik egy ponton nem átallottak halszerű párhuzamokkal élni a nem euklideszi rettenetek mesterével kapcsolatban. Igaz, ezt komoly alapozás előzte meg, ahol kitárgyaltuk az angol kísértethistóriák máig működő megoldásait, illetve az áltörténelmi romantikus regények mintájára – ahol a vad viking/indián/kalóz beleszeret a jámbor/vadóc/ranchtulajdonos kisasszonyba – kitaláltuk, hogy még a rendszerváltás körüli ponyvaáradatban meg kellett volna honosítani a magyar változatot, a mongol hódítós/törökbasás/labancezredeses romantikus regényt*.

* (ilyenkor szokott kiderülni, hogy ezek már régen léteznek)

A másik találkozót kissé félrevitte egy felvetésem, miszerint minden scifi-témájú játékfranchise címébe kell legalább egy X betű. (A kezdeti ötletroham után, témától teljesen függetlenül bármikor felharsanhatott a kórus, hogy aha, algofex, aha, mexokás!). Azért beszéltünk másról is. És söröztünk.

A hétvégén kiderült, hogy az özönvizeket követő első napsütéses napon az erdőben futni maga a tinihorror-filmélmény. Vagy minimum a film kezdő jelenete: magányos alak rohan a sűrű aljnövényzetben, a nyomában a szörnyetegek, és ha csak egyszer megáll, azonnal vége, felfalják, kiszívják a vérét.
Nyomorult szúnyogok.

A hetet végül azzal zártam, hogy elmentem megnézni egy hastáncbemutatót. A csajom – mint fellépő – félt, hogy biztosan unatkozni fogok, de felhívtam a figyelmét, hogy éppen amiatt kellene aggódnia, mert alulöltözött hölgyeket nézek, akik csábosan lejtenek előttem; remélem, ezzel sikerült eloszlatnom a kétségeit.

Közben akadtak még negatív fejlemények fordításügyben, pozitívabbak írásügyben, de ezekről majd máskor.