(fikcióturista bárhol)

Először járok olyan hotelben, amit hivatalosan még meg sem nyitottak.

Ez csak elsőre furcsa érzés – amikor megáll az autó, sehol egy lélek, az épület túl csendes, túl sötét a szemerkélő esőben. Aztán kijönnek értünk, elmondják, hogy csúszott a nyitás, de welcome, és bent minden csillog, vagy az utolsó suvickolásra vár, az étteremben felpakolt székek, a kanapékon még soha, senki sem ült, az egyik oldalszárny előtt létrák, munkagépek.

Ez az a pillanat, amikor izgalmassá válik az egész. Mintha betévedtünk volna a kulisszák mögé, a meg sem született szálloda formálódó valóságába, ahol valahol már bábozódnak a leendő történetek és még képlékeny minden.

(ezért istenek meg legendás hősök járnak ide lakni, mert egy éjszaka itt még annyi ideig tart, ameddig ők akarják és fizethetnek lélekkel, kártyával vagy tenger alól felhozott arannyal)

Aztán felbukkan még pár vendég, akik szintén idő előtt kaptak szobát, a varázs megtörik. Maradnak a hétköznapi pozitívumok, minden nagyon csendes, tiszta, újdonságszagú, és például tudom, hogy senki sem aludt még az ágyamban.