Szégyen, nem szégyen, életemben először jártam Pécsett. Az első benyomások maradéktalanul kellemesek, ami A Nagy Levin fergeteges lagzijának és a remek társaságnak (többek között D., Bright, Isolde, Robin és Ork személyének) köszönhető.
Jó lenne, ha nem veszne el az a rengeteg apróság, ami ilyen szórakoztatóvá tette a különleges alkalmat – az oda- és visszaút gátlástalan agymenése a vonaton, Pécs belvárosa és kulináris élvezetei, vagy az, hogy ez volt életem első esküvői bulija, ahol például Apollo 440 és AC/DC szólt --, de egyetlen kép biztosan megmarad: valamikor éjjel a hegyoldalon álló szálloda teraszáról nézzük a lenti fényeken túli sötétséget, a messzeségben vonuló hatalmas vihart, a látóhatárt hasogató, meghökkentően narancssárga és néma villámokat. Végül nem jöttek közelebb, bámulatos, lomha szörnyetegekként kerülgették órákon át a várost, a vihar néhány csepp esőt leszámítva tiszteletben tartotta a szórakozásunkat.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
A történeti hűség kedvéért:
"...és amikor Brainoiz megpillantotta a lomha villámszörnyetegeket, gótpozőr testtartásban az égre üvöltötte:
- Aaaah, madafaakaaaa..."
(Tegnap már kétszer nem írtam be, de ma nem dobtam meg a mentőt...:))
Ehh, így lerombolni a mítoszokat... legközeléebb már csak az ügyvédemmel beszélsz :)
(nem is üvöltöttem. csak majdnem.)
Megjegyzés küldése