2009. július 3., péntek

(egy átlagos nap az új trópusokon)


Mostanában gyakran felhős az ég és fullasztóan nyirkos a levegő errefelé. Vagy a ragyogó napsütést szakítja meg a hirtelen vihar, hogy hatalmas cseppekben szakadjon az eső, legfeljebb öt percig. Mintha egy sohasem létezett, 21. századi magyar gyarmaton élnénk.
Ideje vennem egy hófehér tropikálöltönyt meg sétapálcát; vizespohárból iszom majd a rumot, beleőrülök az állandó nedvességbe, a csöpögő víz neszezésébe, és miközben a háttérben paszományos tábornokok rohamozzák az elnöki palotát, én csak írom a mágikusan realista regényemet egy zöldségesmaffiózó családjának különös száz évéről; a mű azzal a pillanattal indít, amikor hét vak keselyű elragadja a szőke örököst a rózsadombi villából.

5 megjegyzés:

kardigán írta...

a panamakalapot ne felejtsd

Rost írta...

Vak keselyű... bah... turul!

rosseb írta...

áhhh, rost megelőzött. egyébként meg lázasnak is kell lenned, malária, vagy ilyesmi és arra meg a gin-tonik kombináció a nyerő ... a tonik opcionális, persze.

eshustar írta...

Pedig van magyar gyarmat. St. Augustine-nak hívják. Annyi magyar van itt, hogy ha elmész a Walmartba bevásárolni 75-90% esélyben lesznek magyarok. És nem a kultúráltabb fajtából természetesen. Azonkívül pedig Szomszédokat marquezesítsél, az az igazi. Igaz, az nem tartott, csak tizenvalahány évig, de beszámítjuk száznak. :) Legyen Vágási Feri, aki megrohamozza az elnöki... Izé Parlamentet. Ő volt az akcióhős, ha jól emlékszem, nem?

brainoiz írta...

panamakalap, malária, turul, zsenik vagytok.

eshu: szomszédok marquezesítve, ez mekkora már! és igen, vágási feri az abszolút hétköznapi hős, akinek mindig meggyűlt a baja a _huligánokkal_, de az övé lett a morális győzelem.