2009. július 26., vasárnap

(„borzongás, kaland, rettegés”)


A vidéki kúria dobozait feltúrva néha egészen meglepő dolgok kerülnek elő. Most például egészen 1991-ből bukkant elő néhány lelet, ami két dolgot bizonyít kézzelfoghatóan:

1) nem csak álmodtam, hogy a rendszerváltás környékén tényleg minden szemetet kiadtak fantasztikus könyv címszó alatt (az addig gyéren csordogáló regények patakja a frissen támadt szabadságban áradattá duzzadt, és a valóban jó könyvek mellé rengeteg vacak sodródott a nagy kavargásban);

2) tizennégy évesen minden szemetet megvettem, ami akár távolról fantasztikus könyvnek tűnt.

A dobozban A szellemvadász John Sinclair sorozat úgynevezett regényfüzetei hevertek (egyik sem több hetven oldalnál). Nem emlékszem, akkoriban mit gondolhattam Jason Dark műveiről, de egészen biztosan nem jutott eszembe, hogy ezek csak paródiák, valószínűleg nem használtam rájuk a „bájos” jelzőt, és nem fogott el az a különös transzállapot sem, amit az igazán ütős b-filmek szoktak kiváltani az emberből.


A mennydörgések hangja túlvilági halálüvöltésekként metszett az éjszakába.

(Igen. A dőlt betűs sorok idézetek.)

A szellemvadász John Sinclair a Scotland Yard sármos felügyelője, aki természetesen flegma, jóképű, remek autót vezet és minden létező horrorklisével felveszi a harcot. Abban a pár füzetben, ami a sorozat itthoni gyors kimúlása előtt megjelent, szerepelt gonosz tudós (dr. Satanos!), aki levágott fejeket tárolt tartályokban, hogy új testeket kerítsen nekik, zombikat teremtő boszorkánymester, gyilkos kísértet és azték démon. A mellékszereplők hasonlóan hús-vér figurák – a száguldó riporter/hű barát vagy a karót nyelt brit arisztokrata.

John Sinclair korábban pszichológiából és parapszichológiából speciális képzést kapott, valamint pár szemeszter fizikát, kémiát és természetesen kriminológiát is végzett. Ez volt az elmélet. A gyakorlat a következőképpen festett: John Sinclair a világ majdnem összes küzdősportjához értett, tudott lőni, vezetni, és volt pilótaigazolványa.



A borítók tökéletesen igazodnak a történetekhez, a stílus szintén (pattogós, egymondatos bekezdések, sok felkiáltójellel és három ponttal), a fordítás kedvesen küzd a germanzimusokkal (az iszonyattól kővé dermedt Mary Brown), és a legkedvesebb, hogy a hátsó borítón az Arany Kötőtű című magazint reklámozzák a vérfröcsögésbe belefáradt olvasóknak.

A professzor a kormány mellé ült. Sátáni tűz lobogott fel a szemében, mikor a motort beindította…

A német wikipedia alapján egyébként Jason Dark (természetesen) kollektív álnév, Németországban a sorozathoz még 2007-ben is jelent meg történet, és a szívem hasad meg, mert mi bezzeg sohasem jutottunk el oda, hogy felbukkanjon az egyik főellenfél, Dr. Tod.

Nem látta, hogy két parázsló szem rámered.
Sakuro volt a nyomában…

3 megjegyzés:

eshustar írta...

ÁÁÁÁÁ! Hát simán leéltem volna az életem anélkül, hogy ez a sorozat eszembe jutott volna! Mit tettél velem?! :) Tényleg szörnyűek voltak...

brainoiz írta...

sejtettem, hogy neked is ismerős lesz :D

de most képzeld el, milyen volt megtalálni váratlanul egy dobozban!

Ördögasszony írta...

Majdnem erre is írtam valamit tegnap reggel, kávé előtt. De aztán elmúlt. (mondja, csak hogy éreztesse, benne is van könyörület (nincs)).

):>