(külvárosi éj)

Egyetek előtte – írta L. a tájékoztató emailben, mint a lakóhelyéhez közeli külvárosi kocsma ismerője, ahová az okkult hímzőegylet kihelyezett tagozatával elmentünk olcsón mulatni.

Amikor a második tömény-sör kombó után leballagtam az udvarból az alagsori részbe, ahol egy túl színes blúzt viselő néni lassúzott egy megfáradt külsejű férfival a lasantemikantáre refrénű klasszikusra, éreztem, hogy valóban kemény este lesz. De hát ilyenek ezek a titkos helyek, ahova csak bennfentesekkel látogat az ember (vagy nem tud a létezésükről, vagy ha igen, akkor nem mer bemenni az ajtón), játékgépek, lambéria, focicsapatok a posztereken, az árak kellemesen régiek, a plazmatévé már modern. Akárcsak a karaokegép, ahol újabb körök után alie, agnus és L. már a kigombolt ingű, sörpocakos, bajszos törzsvendégek gyűrűjében énekelte, hogy jég dupla viszkivel, mi meg vokáloztunk hozzá. A helyzet innentől kedve csak szürreálisabb lett, például megmagyarázhatatlan módon, de felbukkant valamelyik kereskedelmi tévé kevésbé ismert személyisége is, aki énekelt, kicsivel később pedig egy sötét lakótelepen vonultunk, ahol a mr.a a laptopja képernyőjével világított, de ez nem a rossz értelemben vett szürrealizmus, sőt.