2009. június 15., hétfő

(nagyon óvatosan tessék olvasni)


Szerencsére Tapsi ír blogot, mert el is felejtettem azt a villányi brainstormot, ahol kitaláltuk, hogy egy erdei kunyhóba költözöm írni, majd lassan elvadulok, lefoszlik rólam a civilizáció vékony máza, és olyan alapvető szükségletek hajtanak, mint az evés, az ivás és a romantikus regények írása (a szeretett nő lágy hangja azért ideig-óráig lecsillapít, és ugyan tagoltan beszélni nem fogok, de egy pillanatra látni lehet a tekintetemben a kultúrembert, aki valaha voltam). Az első lépéseket már megtettem ebbe az irányba a héten, amikor AnnGel hathatós ötletelése segítségével megszületett a vázlata a Rettenetesen Rossz Regénynek, Amiből Porschét Veszek Majd. A lenti részletek alapján senki sem találná ki, vajon miről szólhat a Magányos szívek tengerén című bestseller, ezért bátran közzéteszem, mit sem tartva szerzői jogaim elbitorlásától.

Christina felejteni érkezett a tengerparti városkába

a komor arcú férfi magányosan élt a közeli világítótoronyban

hosszasan néztek egymásra a gyümölcsökkel megrakott kosár felett

lelkében újra feltámadt az egyetlen érzelem, amit meg akart tagadni magától: a szerelem

erős karjával könnyedén emelte ki a tajtékzó, viharos hullámok közül

a szíve mélyén tudta, hogy a férfi nem fog visszaélni a helyzettel

megtalálhatja-e a boldogságot az az ember, akinek a szemében még él az elveszített boldogság emléke?

érdesre cserzett keze meglepő érzékiséggel simította végig a nő selymes bőrét

világosan látszott a világítótorony fényének lüktetése, mintha egy szerelmesen szunnyadó szív dobogna a puha éjszaka mélyén

Ideje új életet kezdeni, írásra fel.

24 megjegyzés:

lafy írta...

Basszus, még a gyomrom is felfordult, ez annyira émelygős.
Mit ittál Te a hétvégén??? Ne tedd többé!!! :D

Unknown írta...

Egy kicsit belehánytam a számba.

lucia írta...

Ha elfogadsz némi szakmai tanácsot te, aki az Amerikai isteneket fordítottad, akkor javasolnám, hogy nem megtagadja magától, mert annak ilyen rejtett mazochisztikus bukéja van, hanem kiűzte lelkéből, és mindenképpen kell a sztoriban többször szerepelnie, hogy megragadta. A Férfi, az Megragad. Őserő, meg ilyenek.

brainoiz írta...

az első reakciók alapján örömmel állapíthatom meg, hogy a mű valószínűleg sikerre ítéltetett célközönségénél! :)

lucia: már jegyzetelek is.

tapsi írta...

Mivel ennél egy sokkal rosszabb regény van épp az én kezeim között is, tiszta felüdülés volt, hogy nem hiányoznak belőle random szavak, és kevés a szóismétlés... :D

Jud írta...

még most is ráz a hideg :D

rosseb írta...

szerintem tudnál te ennél rosszabbat is :D

AnnGel írta...

Ez sokkal szörnyűbb így leírva, mint mikor csak szóban dobálóztunk ezekkel a mondatokkal.
Jáj.

inda írta...

Örkény Csupa Közhely című verse jutott eszembe, de el kell ismerjem: ez cím nélkül jobban üt.

brainoiz írta...

AnnGel: én mondtam :D

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
kardigán írta...

legyen szexjelenet is, a Nőiesség Lüktető Fészke kifejezéssel!

Duplavid írta...

Tényleg, szexjelenet mindenképp kell bele, meg aranyos kisállat.
Vagy mixeld a kettőt, és add ki angolul.
"I like your pussy" said José Armando.

brainoiz írta...

nem rossz ötletek, csak arra kell vigyázni, hogy a szexjelenet egy ilyen típusú regényben nem lehet vulgáris (pussy sajnos ki is esik ezzel), inkább rendkívül rossz költői (izé, "költői") képekkel kell élni. a kisállat tutiság, azt hiszem, a magányos hősnek lesz egy okos és szomorú tekintetű kutyája. esetleg egy lába hiányzik (a kutyának). de a magányos férfi befogadta. mert ő ilyen.

Névtelen írta...

...a zord külső érző szívet takar? Pfff...
Christina (akinek fogalma sincs arról, hogy mennyire gyönyörűséges, még úgy is, hogy olimpiai ötkarikák lógnak smaragdzöld szemei alatt...) a morgonc pasas(kívül kemény és kérges, belül meg mééééély és érzelmes és FÉRFI) és a három lábú kutya, Chuck.

kúúl:)

s.

AnnGel írta...

Szexjelenet mindenképp lesz, háttérben viharral.

"Összesimuló testük hullámzása a viharos tengert idézi" meg ilyesmi.

Ördögasszony írta...

:diszkréten a sarokba hány:

Jaja, lüktető bíbor kagylócska, a mézédes igazgyönggyel, illetve vágytól és türelmetlenségtől reszkető , természetesen hatalmas, de mégis földöntúli gyönyöröket és nem fájdalmat okozó, délceg férfiasság (Amitől a Nő Először Megretten, De Később Érzi, Hogy Jóóóó).

:hány még egy kicsit:

AnnGel írta...

Métely, ez neked nagyon megy... gyanús vagy :D

:sír:

brainoiz írta...

Métely: tisztelettel és elborzadva nézem a kommentedet. én nem ezt akartam. csak egy szebb világot, izé, porschét.

(de még ennyire sem lenne benne szeksz! ez egy romantisch regény forgodsakes:) )

MAC írta...

Sebaj. Ez is lesz olyan jó mint " A marsi Amazonok lázadása" cimű hőseposz:). Lelki szemeimmel ismét látom a Szigetes felolvasó estet a háttárben egy Perforpmance SM társulat előad éppen. Én mint mindíg a szokott helyemen az első sorban könnyek közt halgatom a romantikus Irodalom eme remékét és Zokogva Szorítom szívemhez a Porscéd kulcsát ( szigorúan megőrzés céljából) ....

MAC

Ha így folytatod, lassan ebből a képzelt Szigetestből is kikanyarodik valami...

Duplavid írta...

Ja, tényleg, nem lesznek egymáséi, hova lenne az izgalom.
Bár ekkor megcsinálhatnád, hogy megírod csöpögősen, és a haverjaid szórakoztatására írsz egy másikat, azaz "eredeti", soft- és hardcore verziót.
Vagy fokozd az izgalmakat, legyen 50 kötetes sorozat, aminek a végén jönnek össze a hőseid, oly sok viszály után, aztán három oldalban legyen gyerekszülés, családalapítás és a helyes védekezés szabályai, hogy odabassz egy kicsit a népnevelésnek is.

razor írta...

Óbazmeg, csak ennyit mondanék kis késéssel, innen Olaszországból.

Névtelen írta...

Márpedig szeksz kell bele.
Idegenszeksz.
Meg partraszállás.
Haladni kell a korral.

woof

echnat írta...

Ez az.Meglesz az a Porsche,csak tényleg legyen benne szex.