(távolról indít)

Zömök bor, rendelkezik a tanyasi udvarok jellegzetes ízvilágával, persze animális, netán kisvártatva édesen zár – nincs is jobb, mint Villányban ülni, már a sokadik pincészet udvarában, enyhe sártaposás után, de még a szőlőpálinka előtt, és a helyi borajánló magazinból hajigálni egymásra a legszebb szakkifejezéseket. Kedvencünk a távolról indít lett, és idővel már bármire alkalmazni tudtuk, még postot fel lehet címkézni vele (ha a többi résztvevő, azaz AnnGel, Tapsi és Jud is így tesz, külön postfajtát teremtettünk, ami távolról indít; woof felmentést kap, mert nincsen blogja).

Valahol ott hagytam abba a múltkor, hogy pénteken késő délután elindultunk lefelé Pécsre. Először belefutottunk egy romantikusfilmes naplementébe, aztán hamar átvonatozunk egy egészen más műfajba, mert kezdett alkonyodni és a zöld völgyeket elöntötte a derékmagasságú köd (vajon milyen filmekre asszociál noiz? segítségként megadtunk két szót: agy, láncfűrész). Jud és woof remek vendéglátókként már aznap este elhalmoztak minket mindenféle jóságokkal és nem kevés borral, hogy jó előre felkészüljünk a szombati kultúrprogramra. A pincetúra tanulságos élménynek bizonyult, ami annak is köszönhető, hogy bort nagy mennyiségben utoljára vidám rokkerkoromban ittam, igen, barbár voltam, a kannás verziót, kólával felöntve (all the someliers in the house, let me hear you say gaaaaah, let me hear you scream nooo), például bármennyire is féltem tőle, hogy délután négykor Cirmos Kormost dalolva támolygok két pince között, könnyű volt tartani a mértékletességet. Jutalomként rengeteg különböző finom bort ihattam, és még sajtot is ettünk – a rétest ki nem felejtsem –, a táj meg gyönyörű volt, az idő kellemes, a társalgás szórakoztató, szóval igazi rekrációs hétvégét hoztunk össze, ezúton is köszönet érte.