A múlt héten történt, hogy nem fértem be egy előadásra egy könyvesboltban, ezért valamelyik belvárosi parkban üldögéltem helyette. Ahol minden percben azt vártam, hogy lekapcsolják a tavaszt és az ég mögül szól le ránk a rettenetes hang, miszerint a próbaüzemnek vége, és megint fázunk meg nyomorultak leszünk. De nem történt semmi ilyesmi, még a kabátomat is le kellett tennem, miközben olvastam, ha éppen nem a kopott házakat vagy a tetőablakokon csillogó napfényt figyeltem. Ettől hirtelen úgy éreztem magamat, mintha turista lennék egy vénséges, egzotikus városban valahol messze, ahová általában el akarok menni innen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
De jó is ez. Én ma reggel éreztem hasonlót, amikor végre sikerült eljutnom egy nemszeretem, régóta halogatott programra, és odafelé letettem az idegbajt, mikor észrevettem kedvenc gyerekkori barkaillatomat meg a virágokat meg a fényt.
:)
eshustar
én valamelyik nap éreztem magam turistának a városban, ahol már két és fél éve lakom, mert olyan utcájában jártam, ami régi, kicsit középkori jellegű, és olyan idegen volt és olyan szép, mintha először láttam volna. pedig nem, csak ritkán.
Megjegyzés küldése