(The Middleman Recommendation Overdue)

Middleman: If we don't crack this, we are going to wind up manacled to a doomsday device while a friendly female voice counts down the seconds to detonation.

Wendy Watson: Does this scenario involve me wearing a bikini again?

Tökéletesen lemaradva, de csakazértis csatlakozom a Middleman-rajongók klubjához. isolde és lucia már mindent leírtak erről a sorozatról, amit kellett (érdemes elolvasni), és ha hozzátesszük a sorozatjunkie ajánlóját a kezdetekből, nekem alig marad valami. A Middleman egyelőre egy évad, tizenkét epizód és egyszerre hamisítatlan pulp-sorozat titkos bázissal és világmegmentéssel, illetve mindennek a tökéletes paródiája, tömve milliónyi popkulturális utalással, amiket nem kötelező érteni, de remek érzés kiszúrni, mi honnan van.
Az elején kicsit lassan indul be, ott még kissé Man in Blackes, de a közepén már elkapott a gépszíj, pedig akkor még nem is jártam a Vampiric Puppet Lamentation című résznél. A Middleman nem fog mindenkinek tetszeni, de akik maguk is őszinte büszkeséggel tudnák azt mondani egy végső leszámolás előtt, hogy the plan was sheer elegance in its simplicity, vagy esetleg szeretik a kikacsintgatós iróniát, a frappáns párbeszédekeket és az olyan főgonoszokat, akik óriás gyémántokat lopnak torz terveik végrehajtásához, azok értékelni fogják.

(pelyhek)

noiz: …mert az albérletben még mindig nincsen net.
lucia: De hát akkor mit csinálsz, ha hazaérsz munka után?

*

Neil Gaiman The Graveyard Book című új regényéhez kiválóan illik egy vasárnapi vonatút a hófelhős szürkületben a kihalt Velencei-tó partján. Ennél csak egy passzentosabb környezetet tudnék elképzelni az olvasgatásához, a skóciai Stirlinget az esőfelhőkkel és a várhoz vezető régi utcákkal, biztosan azért, mert a regény választott helyszínéről állandóan eszembe jut az egyik ottani temető a hegy tetején, ahol egészen sajátságos síremlékek akadtak.

*

Budapest belvárosának meg jól áll ez a mai tél, a nyirkos térkövek a lámpafényben, az öreg homlokzatok között kavargó hó, a kivilágítatlan ünnepi lámpafüzérek a Bazilika előtt.

*

A Twin Peaks még az ötödik (vagy hatodik?) újranézésre is működik (nekem legalábbis), és most először jutott eszembe, hogy ennek a történetnek pont nem árt, hogy süt belőle a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának hangulata, a kazettás diktafonnal, a bumfordi telefonokkal, a pulóverekkel meg a frizurákkal. Sőt.

De ezt biztosan csak a nosztalgia mondatja velem, és valószínűleg az 1985 után született generáció(k) nem osztoznának lelkesedésemben.

(winter is coming)

Varjak köröztek délután a gyér hóesésben, de a csapat látványa hirtelen olyan megrendezettnek tűnt: túl sokan voltak talán vagy túl sűrűn kavarogtak a tetők fölött, mindenesetre amikor hirtelen szétrebbentek, szinte vártam, hogy felfednek egy filmcímet vagy egy logót a hideg téli égen. A nyitókép-hatás kedvéért hátratett kézzel néztem őket a Vidéki Kúria emeleti ablakából, csak a zenei aláfestés hiányzott, meg a kinyúlt melegítőnadrággal is csinálni kellett volna valamit.

Kíváncsi vagyok, mi lett volna a film címe.

(knightstale)

Elindult a King Arthur hivatalos honlapja. Még több lovag, még több kép, még több betű.

http://www.kingarthurthewargame.com/

(david attenborough you're my only hope)

Mint tudjuk, a macskák mindig a talpukra esnek, ráadásul dorombolnak is és ügyes vadászok, de vajon az evolúció melyik fázisában kellett kifejleszteniük azt a hatodik érzéket, amellyel a polcon heverő telefontöltők közül kizárólag azt az egyet rágják el, ami az éppen aktuális készülékemhez kell?

(knights and citadels)

Kint van a King Arthur című játékunk első hivatalos trailerje, avagy átértelmezett lovagregék, gonosz varázslók, epikus csaták és fenyegető tündérurak Britannia földjén.

Megnézhető például itt.

[Update: http://www.gametrailers.com/player/42600.html

Egy másik videó, ha az előzővel megint gond lenne.]

(fentről szép)

Tehát szemmel láthatóan megint elérkeztem abba a fázisba, amikor nagyon dühös tudok lenni erre az országra (a februári utálkozást még nem értem utol, biztosan számít, hogy szép, napfényes a november), miközben egyre kevésbé hiszem, hogy képes lennék innen elmenni. Vigyáznom kell, mert látom magam előtt igaz kelet-európai értelmiségi sorsomat: több évtizede írom majd a regényemet, ennél is többet fogok panaszkodni arról, hogy bezzegnyugaton, vodkát tartok az íróasztalom fiókjában, a barátaimat úgy köszöntöm, hogy állj meg vándor egy szóra* és leküzdhetetlen késztetést érzek a szőrmével bélelt, simlis bőrsapkák viselésére, plusz autóstáska.

Nem tudom, vajon a november teszi vagy a hangulatom, de most megint úgy érzem, hogy Budapest egy beteg város, lélekben és fizikailag is, minden pusztul és egyre több az agresszív vagy az elmebeteg, különösen akkor, ha leszáll az este. Inkább messziről kell nézni, úgy szép, mint a hétvégén a Normafáról a kékes szürkületben.

* lásd Hammer Ferenc egykori MaNcsos cikkét arról, kik elől kell pánikszerűen menekülni.

(fordító vagyok, ments ki innen)

Kedves nézőink, talán még emlékeznek nyár végi postjainkra, ahol izgatottan követtük a beesett horpaszú Noiz botladozó lépéseit a fordítás szavannáján, hiszen tudtuk, milyen hosszú idő után helyezték vissza természetes közegébe. Együtt izgulhattunk vele, vajon túléli-e az első néhány fejezetet, közösen örültünk, amikor ismét felfedezte az alvás nélküli éjszakákat és csak úgy pörögtek a keze alatt lapok, majd kezünket tördelve néztük, hogyan oson hozzá egyre közelebb a leadási határidő. Azóta eltelt több mint két hónap, és most ismét kimentünk hozzá a vadonba – a jelek szerint a visszailleszkedés zökkenőmentesen sikerült, Noiz régen leadott számlái kifizetésére vár, artikulátlanul szidja a könyves szakmát és alig várja, hogy újra messzire kerüljön innen.