(óvatosan kiemeljük a cserépből)

Családom és a Nagy Levin hathatós segítségével lezajlott rövid költözésem. A holmim 99 százaléka az új albérletben hever halmokban*, én két napig még a régi lakásban vagyok, mindenféle okokból**. Furcsa érzés, még és már nem lakom sehol, nem tudom, mit keresek itt, néha nyúlnék dolgok után, de nincsenek, pedig hosszú évekig ott voltak, tulajdonképpen semmi újdonság benne, olyan ez, mint mostanában minden.

Üzenet az agynak: költözés közben régi fényképeket tartalmazó borítékokat nem nyitunk ki, értem?

* a télikabátomról ugyanis nemes egyszerűséggel megfeledkeztem, pedig többször a szemem elé került, valószínűleg nyáron hibernálja magát és nemisvagyokitt-aurát gerjeszt

** és közben gollamszerű hangokat hallatva kucorodok az internet melege mellé

(valaha harcosok voltak)

A kisbolt pénztáránál hosszú hajú, fiatal lány áll előttem, kezében fél kiló disznózsírral. A látvány génjeimbe kódolt ösztönöket kelt életre, hogy elraboljam a hölgyet, a hegyekbe vigyem, feleségül vegyem és tizenkét erős fiút szüljön nekem, nem feltétlenül ebben a sorrendben. De nem engedek a csábításnak, túlcivilizált ember vagyok.

(elrepedt post, második rész: nyár)

Fényképező emberek szandálban és lassan égő bőrfelületekkel, kövekből áradó hőség, mindehhez a háttérben a Bazilika tömbje. Turista akarok lenni bárhol, teraszon szürcsölni a kávét és öreg épületek árnyékában nézni az útikönyvet. Az irodában erős félház. Lassan kénytelen leszek fizetés nélküli szabadságra vonulni és dolgozni. (Egy kedves barátom a minap megkérdezte, hová megyek idén nyaralni. Remélem, a valóságban nem, csak gondolatban kacagtam fel tébolyult éllel a hangomban.)

A Therapy? Troublegum című lemezét hallgatom mostanában sokat, nyári zene volt már 1994-ben is, árnyékos terasz, rönkfa asztalok, kriglik és frissen bontott cigarettásdobozok, szerepjátékosok meg hülyezene, valahol a közelben egy tó. A lendülete ugyanaz, de mennyire más tizennégy év eltéréssel az, hogy you can’t help my life but you can hide the knives.

(elrepedt post, első rész: szociál)

Tegnap előbújtam az antiszociális életérzés egyre tömörebb gubójából és elmentem az okkult hímzőegyletbe, ahol dominál az Ikrek csillagjegy, ezért többen kaptunk tortát a kedves kollektívától, csak lucia nem jött végül, ezért mr. a nem-euklideszi dolgokat művelhett az ő tortarészével meg egy hatalmas késsel. (mr. a, úgy is mint a freeblog atyja, egyébként gyakran kap markáns szerepet elrugaszkodott ötleteléseink során, agnus szerint olyan ő a bloggereknek, mint a mikulás, L szerint egy hatalmas teremben ül minden nap, ahol a monitorok ezrein végtelen sorokban scrolloznak lefelé az éppen publikált irományok, szerintem meg amikor a mr. a nyugovóra tér, a freblogos postok és kommentek az ő álmai.)

(álmodozni)

Ma megvilágosodtam, alkoholista költőnek fogok menni. A játékfejlesztés éppen egy ködös ösvény, a fordítás meg egy olyan folyosó, ami annyira összeszűkül, hogy se előre, se hátra és nehezen kapni levegőt. Az írásról nem jut eszembe erőltetett, mozgással kapcsolatos hasonlat, igazából nem is írok már nagyon régóta semmit, csak azért nem hagytam abba, mert néha elkap a kényszer és összehozok pár bekezdést.

De ha ezeket megfogom
és összetördelem mindet, mint a száraz ágakat
egymásra hajigálom külön sorokba
így ni
(bár semmit sem értek a rímhez meg az ütemhez
de mint a tizenhat évesek, én is
szabadversnek nevezem majd)
akkor sem lesz pénzem, de az ekkor már imidzs
és ha megfelelő törzshelyet választok
nyerőgépek fémpult slággerádió
zónapörkölt pirosműbőr
meg a hajam is borzas hozzá
akkor a piacozók meghívnak fröccsre
és mondják majd
hogy ott egy költő
(aki)
(mert)
alkoholista

(figyelmeztető jelzések)

A hétvégén megvolt az a bizonyos másodpercnyi csend, amikor igazából úgy tiltakoztam volna, hogy nem is, csak éppen most meg a körülmények miatt meg minden, aztán mégis úgy csuktam be a számat, hogy nem mondtam semmit, mert nem lehetett mit, hiszen tényleg egyre befordultabb és elviselhetetlenebb vagyok az utóbbi időben, és ezzel szembesülni igen rémisztő.

(két szám, 2008 és 31)

Don't look so surprised
Happy birthday...Fucker
Blow that candle out,
We're gonna kick you, kick you

(Faith No More: The gentle art of making enemies)

(és most valami egészen más, most már erratával is)

De hogy jó dolgokról is essen szó, tegnap például tizensok év után, agnusnak hála, láthattunk újra BRAVO magazint. Szerintem öregedtünk vagy húsz évet a lapozgatás közben, legalábbis a mormogások alapján úgy tűnt, "kik ezek egyáltalán?", "tényleg minden fiú fekete szemfestéket használ?", "ja, hogy ez egy másik emo zenekar!", nem is beszélve a generation gapről árulkodó "szerintem egy nagy pofon kellene nekik" kijelentésről. Szomorú szívvel kell tudatnom, hogy nincsen már a lapban szerelemszexgyengédség rovat, pedig igény lenne rá. És kaptam egy posztert leendő albérletem falára az újság tulajdonosától*, ezúton is köszönöm, addig csak kiderítem, kik vannak rajta.

*update: aki (mielőtt úgy tűnne, hogy rendszeres vásárló) valójában csak a múltkori Macskafogó Magazinra adott csattanós válaszként, egyszeri alkalommal vállalkozott erre a bátor feladatra.

A másik kellemesség Stöki barátom cikke a kereszteslovagos játékunkról, szerintem teljesen korrekt, de nyilvánvalóan nem vagyok elfogulatlan, szóval nem is szaporítom tovább, link.

(szája sincsen, úgy üvölt)

Eddig is ocsmány évem volt, de az utóbbi két hétben taktikát váltott. Most a pénzügyeimet célozta be és tényleg minden nap alattomos, fájdalmas rúgásokat mér rá: amazt rögtön ki kell fizetni előre, emezt máris ki kell fizetni utólag, amazokat ki kell fizetni egyszerre, ez váratlanul elromlik, azt hirtelen muszáj megvenni. Mindez természetesen úgy, hogy nem kis pénzekről van szó, míg nekem persze mindenhonnan komoly összegekkel tartoznak továbbra is. Sose volt még ennyire durva.

Mellesleg tisztelettel megkérném azt, aki kitalálta a fair play kampányt az eltitkolt jövedelmek ellen, hogy rohadjon meg, köszönöm szépen. Abban az országban, ahol tisztességesen (kényszer)vállalkozni felér egy magamra pingált célkereszttel, ahol a bérből és fizetésből élők nem hiszik el nekem, mennyi jogcímen szedik el a pénzemet, persze félmilliós büntetésektől rettegve folyamatosan, ahol nyereségesnek lenni a létező legnagyobb kitolás és ahol öt év után még mindig meg tudnak lepni a pofátlan sarcolás terén tanúsított zsenialitással. (Nem politizálásból mondom. Nem érdekelnek a politikai pártok.)

Az eddig létező problémák természetesen ettől még nem tűntek el, azt hiszem, most újult erővel van elegem mindenből, magamat is beleértve.

(A post egy régi Harlan Ellison novella címét kapta, ami szimplán zseniális.)

(dőlt betűkkel tagolva)

Noiz kiáltványa minden vonaton ülő emberhez, akikkel egy légtérbe kényszerül utazás közben:

Ne beszélgessetek! Csak fájdalmat okoztok másoknak!

És most a kevésbé embergyűlölő folytatás, átugorva az öt éve tartó kényszercégtulajdonosságról és a magyar adórendszerről szóló nyűglődést:

A fordítás mégsem ereszt, mindenféle Körülmények miatt, bár egyelőre küzdök ellenük és csak rövid beugróra térek vissza. B-filmes hasonlattal élve az a fázis van most, amikor két aggodalmaskodó őrnagy érkezik a hegyekben álló kunyhómhoz, hogy képeket mutassanak az Elnök lányáról, amint egy trópusi szigeten tartják fogva a terroristák és egy meteor tart felé a külső űrből. (Vigyázat, túloztam.)

Végezetül a tegnapról meg a máról:

Tegnap Tapsival ültünk a Duna partján, pontosabban először az egyik, egy órával később a másik partján, közben erősödött a szél, elsodorta a nappal maradékát, mi meg dobozból ittuk a sört. Megbeszéltük a munkákat, amiket éppen ellógtunk ezzel a találkozóval, a pénzügyeink siralmas állapotát, a szerbeket meg az osztrákokat, illetve azt, milyen warcraftos csatakiáltással érdemes kommunikálni az ork vécésnénivel a korzón.

Most meg ülök vidéken, a kertből jön be az esőillat és egy megnyitott képregényfordításon végzek operációt. A buborékokból óvatosan kiemelem a magyar mondatokat, különleges szerszámaimmal dolgozom rajtuk (lecsípek, igazítok, toldok), aztán megpróbálom visszagyömöszölni őket a helyükre.

(sosehol)

Megismerkedtem kedvenc Neil Gaiman-könyvem, a Neverwhere magyar kiadásával. Sajnos nem cáfolta meg azt a tézisemet, miszerint ezt a könyvet nem lehet úgy lefordítani, hogy minden működjön benne (ami nem jelenti azt, hogy rossz a magyar változat). Tanulságos látni, mert nagyon hasonló úton indultam volna magam is, legfeljebb következetesebben használok pár megoldást. Az viszont pláne nem könnyíti meg a brit fővárosban járatlan olvasó helyzetét, hogy az agavésok kispórolták a londoni metrótérképet.

(rocky in training)

A futóösvényen állok, éppen kezdeném a törzsdöntést meg a hajolgatást, amikor a közeli pályáról teljes hangerővel felharsan az Eye of the Tiger. Ideális jelenet lenne, ha még bemelegítenék és nem a futás utáni lelazításnál tartanék; ilyen, amikor a Hangmérnök összekeveri a számokat életem aláfestő zenéjében.