Eddig is ocsmány évem volt, de az utóbbi két hétben taktikát váltott. Most a pénzügyeimet célozta be és tényleg minden nap alattomos, fájdalmas rúgásokat mér rá: amazt rögtön ki kell fizetni előre, emezt máris ki kell fizetni utólag, amazokat ki kell fizetni egyszerre, ez váratlanul elromlik, azt hirtelen muszáj megvenni. Mindez természetesen úgy, hogy nem kis pénzekről van szó, míg nekem persze mindenhonnan komoly összegekkel tartoznak továbbra is. Sose volt még ennyire durva.
Mellesleg tisztelettel megkérném azt, aki kitalálta a fair play kampányt az eltitkolt jövedelmek ellen, hogy rohadjon meg, köszönöm szépen. Abban az országban, ahol tisztességesen (kényszer)vállalkozni felér egy magamra pingált célkereszttel, ahol a bérből és fizetésből élők nem hiszik el nekem, mennyi jogcímen szedik el a pénzemet, persze félmilliós büntetésektől rettegve folyamatosan, ahol nyereségesnek lenni a létező legnagyobb kitolás és ahol öt év után még mindig meg tudnak lepni a pofátlan sarcolás terén tanúsított zsenialitással. (Nem politizálásból mondom. Nem érdekelnek a politikai pártok.)
Az eddig létező problémák természetesen ettől még nem tűntek el, azt hiszem, most újult erővel van elegem mindenből, magamat is beleértve.
(A post egy régi Harlan Ellison novella címét kapta, ami szimplán zseniális.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése