2008. június 16., hétfő

(figyelmeztető jelzések)

A hétvégén megvolt az a bizonyos másodpercnyi csend, amikor igazából úgy tiltakoztam volna, hogy nem is, csak éppen most meg a körülmények miatt meg minden, aztán mégis úgy csuktam be a számat, hogy nem mondtam semmit, mert nem lehetett mit, hiszen tényleg egyre befordultabb és elviselhetetlenebb vagyok az utóbbi időben, és ezzel szembesülni igen rémisztő.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azért vagy morcos, mert nem hagynak be(felé)fordulni-végiggondolni-helyretenni? Vagy ezek valóban az első lépések az önkéntes mizantróp címhez vezető úton?

Névtelen írta...

hát, éppen feleslegesen sok időt töltök el magamtól a befelé fordulással, azt hiszem.

Srakker írta...

Igen. Nekem is feltűnt, hogy már nem sikoltozol olyan önfeledten, amikor szóvicceket mesélek. Na, majd beleerősítek.

Amúgy kis késéssel bár (hivatali ügymenet, tudod, hogy megy ez), de boldog vénülést. Hmmm, nincs már messze az idő, amikor snóblizás közben, felemelt bottal fenyegetheted hiába a szemtelen kölkeket, majd visszatérhetsz a reumád állapotáról szóló beszámolóhoz.

Névtelen írta...

Én szeretlek. ...és gyakran hiányzol a hónom alól. ...meg mindjárt ugrik nekem is egyet a számláló. ...aztán aznap munkából hazafelé majd megint dúdolom, mikor Trent üvölti: "evvvridééj..."
Még lesz csomó fasza évünk. Mert egyébként mi lehetne?

tapsi írta...

fogd a fogfájásra ;)