2008. április 28., hétfő

(rövid, de tömény hétvége)

Hektikusan kapcsolgatom ki meg be a kommentlehetőséget, lelkiállapotom kétállású kijelzője ez. Egészen konkrétan megfogalmazható vágyódások élnek bennem, de minek. Szombaton búcsúztattunk hosszú útra induló barátot és a macska ismét rettegésben tartott nyolc embert csak azzal, hogy ült és nézett. Vasárnap kisurrantam a könyvfesztivál utolsó napjára, mégsem járja, hogy nem, pedig már kiugrott renegát lettem; az új helyszínről a London Book Fair jutott eszembe, ami pozitív, de egyetlen olyan könyvet nem láttam, ami igazán érdekelt volna. Ellenben nem nyomasztott annyira a rengeteg nyomtatott dolog látványa, mint régebben. Este kreatívkodásra került sor, sör mellett: három olyan barátom van, akikkel hihetetlenül produktívan tudunk ötletelni, a klaszikus brainstorming alapelvei szerint, az egyik whoisnot, a másik a Nagy Levin, a harmadik rampion, ő az, akivel éppen tegnap ültünk össze, már megint komplett regényszinopszisokat hajigáltunk halomba, világcsontvázak között turkáltunk lelkesen, csak úgy sisteregtek az ötletek, energiával töltött fel, aminek ki kellene tartania egy darabig. Akaraterőnövelőt akarok, minimum vödörnyi kiszerelésben, krómszínű edényekben, vakító ipari neonszínű por formájában, mint a testtömegduzzasztók, enném nagykanállal, sovány csirkemellel, szénhidrát nélkül, minden reggel megnézném a billentyűzet elő pattanva, mennyit acélosodott reggelre a kis satnya akaraterőm.

5 megjegyzés:

gothposeur írta...

Ha találtál ilyen szert valahol, majd írd ki, hogy hol és merre és miért, mert kéne errefele is.

Névtelen írta...

szerintem placebo is biztos használna nektek, szerezzek a munkahelyemről? van kék és narancssárga is.

razor írta...

ha csinálok valami génmanipulált _dolgot_ ami kiválasztja a szert a nyálkájában, 1000 méterrel a föld alá zárt laboratóriumok mélyén, retinaszkennerek és energiafegyverek mögé elzárva, az megfelel? :D

Névtelen írta...

Piros placebo nincs? Mert az visz el Csodaországba! A kék csak itt marasztal. : (
Korábban irtad, hogy az elmúlt évedet jellemző szó a Kudarc, vazze, nekem meg a Rémálom! Én nyertem.

brainoiz írta...

isolde: a narancssárga jónak tűnik, köszönöm. az pont olyan... természetellenes. de csak addig, amíg razor szuperlaborja le nem gyártja a cuccot, mert én bízom benne, hogy ez menni fog (mániákus kacagást addig ki kell fejlesztened!). és akkor gothposeur is szerezhet belőle.
névtelen: nem versenynek tekintem a dolgot. :( és együttérzés.

na, majdnem összefűztem minden kommentet.