Elfeslett mostanában nagyon sok biztosítókötél; ami nem szakadt, azt szakítottam én.
Mellőlem most röppennek el sokan, vándormadarakként húznak a messzeségbe; vágyakozva nézek utánuk, hátha jelet hagynak az égen, amiből értenem kellene.
Lehetőség is lenne, egy olyan városban, ahova szívesen mennék, olyan munkára, amit már csináltam, lennének ott barátok meg napfény, de...
Persze ez nem azt jelenti, hogy éppen jól érezném magamat itt. Még azt sem, hogy bármilyen értelmes jövőképem vagy tervem lenne. Csak elindulni, azt nem tudok.
5 megjegyzés:
http://youtube.com/watch?v=C-c8_OFwZoY&feature=related
"Partir, c'est mourir un peu."
Jól jönnek még azok az el nem szakított szálak - ha majd visszajössz. ;)
Ugrás a semmibe. Ezt néha meg kell tennünk, hogy visszataláljunk az életünkhöz. Nekem ma ezért van új állásom.
A meghagyott szálak pedig arra jók, hogy ha öt év múlva egy fáradt februári reggelen felszállsz egy budapesti buszra valaki félálomban is megismer és rádköszön. :)
nelis.
bár jelen helyzetben kicsit sportszerűtlen, de csak azt tudom mondani, ami engem is hajt:
most még megtehetem.
Mielőtt sokat töprengenél rajta, pakolj össze gyorsan, és menj!
Megjegyzés küldése