(Péntek)

Sok ücsörgés, sok alkohol, jó társaság és kevés koncert, ez jellemezte a Sziget pénteki napját.
Ha úgy vesszük, elég bizarrul indult, mert a délutáni csónakházas randevún óriási teheneknek öltözött emberek (vagy akár igazi óriástehenek -- ne zárjuk ki a lehetőségét) zaklatták a békésen sörözőket mellettünk, kicsit később pedig szurkolhattunk egy félmeztelen és feltűnően részeg fiatalembernek, akinek egész baráti társasága segítségével is percekig tartott az egyik asztaltól átjutni a másikhoz. Amikor feladta és csattanva elterült a betonon, a semmiből felbukkant egy tévéstáb és azonnal filmezni kezdték. Biztosan ők is azt hitték, hogy az ilyen arcok a Doors-pólók, a lejmolós punkok és az igazán szórakoztató figurák sorsára jutva régen kikoptak a fesztiválról. De mint látszik, van még remény.

Bright, Tapsi, illetve A és G olyan remek ivócimboráknak bizonyultak, hogy már a nagyszínpados főkoncert előtt a nyakára hágtam az orvul becsempészett szesznek, majd amikor a Basement Jaxx nem fogott meg, elindultam a messzi-messzi 69 Eyes koncertre. Bizonyára nem ez, hanem a friss levegő és az egészséges testmozgás tette, de mire a Hammerworldhoz értem, rajtaütésszerűen átkerültem a miénkhez megszólalásig hasonló párhuzamos világba. Más okát nem látom, miért váltott ki belőlem ekkora ellenszenvet a derék finn darkok produkciója (olyan igazságtalanul kemény voltam velük, hogy gyorsan meg is követem a zenekar és a rajongókat egyaránt), ráadásul évek óta először eltévedtem a Szigeten, mert a koncert végére misztikusan eltűnt a betonút, amin a sátorhoz érkeztem; szerencsére whoisnot és Boszi gyorsan megmentett.

Aztán mentünk még ide meg oda, nagyrészt beszélgetni, ezért nem néztem LTJ Bukemet (meg mást se), rosseb még kitalálta, hogy pofozzunk pofozógépet, ami jó volt, de végül csak leültünk, minden értelemben. Zeneileg elég mindenevő vagyok, és egyébként is, egyik legemlékezetesebb szigetes élményem egy cinetripes breakbeat-este volt, ahol órákon át ugráltunk a díszlet-szalmabálák között, de azért valahol nincs az jól, hogy éjfél után mindenhol kizárólag durva szögelés szól. Próbálkoztunk ugyan, de nem sok sikerrel, aztán jött a hajnal.