Amikor hétfőn Tapsi megkérdezte, megkóstolom-e a kávéval kevert barackpálinkát, az első reakcióm az volt, hogy ilyen italkeveréket csak megálmodni lehet. Aztán kiderült, hogy pontosan így is történt. Közben dübörgött az ősindusztriál Skinny Puppy az esős ég alatt, egyszerre döngöltek bele a földbe az audióval meg a videóval, horrormaszkos énekessel, Bushnak öltözött, orális szexet imitáló statisztákkal. Az este további része némi szíverősítő, igazi pálinka után (mint olvasom, a Pálinkaházak elől rendszeresen szállítják el a kiütött külföldieket, akik nem szokták a magyarok istenét) bonyolódott egy kis szervezési káosszal, hogy két számot még elcsípjek a Woven Handből a Világzenein. Továbbra sem tudok kategorizálni, ezért annyit mondok: sötét, zúzásba átcsapó country. A súlyosság fokozódott Nick Cave & The Bad Seeds alatt is, akiknek egy hatalmas színpadon is sikerült azt a hatást kelteniük, mintha egy világvégi csehóban dalolnának komor balladákat csaprészegen, cigivel a szájuk sarkában. Az eső pontosan az első hangoknál kezdett esni (mint anno a Cure esetében), D. pedig felhívta a figyelmemetaz alacsonyan lógó, súlyos felhőkre, amelyeken úgy pásztáztak a reflektorok pászmái, mintha tucatnyi szuperhőst hívnának egyszerre válságkezelni.
Rég nem látott és gyakran látott ismerősök csapódtak hozzánk és váltak le a fesztivál örök körfogásában sodródva, miközben kicsit italoztunk és kicsit táncoltunk, körülöttünk pedig egyre nyúzottabb, öregebb, viseltesebb és szagosabb lett a Sziget.
Még egy.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése