2010. november 20., szombat

(nagyonösszepréselthét)


A vonat az ország háta mögött halad, ahol gyárak vannak, kémények, szőlőtőkék, nedves avarszőnyeg, megkopaszodott fák, nyugalom. Hátsó kertek, ahol szívesen ácsorognék most, diókat rugdalnék a földön. Vizek mellett megyünk el, tompán fénylenek, mint a fiókban felejtett kanalak.

(Szeretem ezt a járatot, pedig személyvonat és lassú. Viszont az újabb eresztés, tiszta, kényelmes, kevesen utaznak rajta, és ugyan később ér haza, de kényelmesen lehet olvasni, aztán marad idő írni ezt itt. Egyszer talán elérünk a technikai evolúció újabb fokára és konnektorok is lesznek.)

Még a múlt hetet sűrítem fejben, hozzácsapok pár napot korábbról, így nem maradnak ki fontos dolgok. Például az, milyen remek érzés volt elküldeni a kreatív tettestársnak a végre, végre, végre befejezett oldalakat. Majdnem ugyanolyan jó, mint amikor nem sokkal előtte a helyére kattan valami a fejemben, és a szereplők váratlanul sértéseket vágnak egymás fejéhez menekülés közben, mert pontosan ezt kell tenniük. Az pedig még ennél is jobb, amikor a kreatív tettestárs pár nappal később idéz a szövegből, pedig nem is szorítok borotvaéles szikét a torkához. (Vagy nem emlékszem rá.)

A múlt hét végén még az is történt, hogy egy szinopsziskezdemény, ami eddig kiegyensúlyozott történelmi fantasy volt, tisztes, rendes történet, ha maga mellett állna a boltban, rá se nézne kétszer, hirtelen identitásválságba került, és most nem tudja eldönteni, hogy még jobban vagy sokkal kevésbé akar fantasy lenni.

Aztán volt még olyan, hogy Hannánál ázsiai gőzgombócokat mártogattunk szószokba, különböző ismerősökkel különböző témákat veséztünk ki, dohányoztunk a ház mögött, ahova betelepedett az ősz és frissen kölcsönzött történetekkel pakoltam tele az oldaltáskámat.

Később elmentem egy találkozóra, ahol sokan voltunk és egy ponton valószínűleg kiittuk a hely rozé- és pálinkakészletét. Következmény: rettenetes másnaposság, lusta fetrengés az ereszkedő szürkületben, süteményes doboz, sorozatepizódok, zombik.

Akartam még írni a keddi spontán koccintásról az immáron kétszeres apukával, meg a szájpadlást égető mexikói ételekről, de közben lassan befut a vonat. Erőtlenül, de kisüt a nap, a fű is zöld, úgy tesz a világ, mintha a tél eleje helyett a tél vége lenne - It’s a trap!

2 megjegyzés:

razor írta...

nem tudom, ismered-e az 'It's a trap' mémet. nézz utána. :D

brainoiz írta...

persze, ismerem, de itt szigorúan az Ackbar admirális-féle "hello, mr obvious" jelentésében szerepel, ezért a dőlt betű :)